Az LMBTQ-barát törvények ellenére duplájára nőtt a homofób és transzfób támadások száma Franciaországban

lmbtq, szivárványos zászló
Vágólapra másolva!
A francia LMBTQ jogvédő szervezet, az SOS homophobie, valamint az állami online bejelentő platform, a FLAG adatai szerint az LMBTQ emberek jogait védő törvények ellenére folyamatosan nő a homoszexuálisok és transzneműek ellen elkövetett bántalmazások száma Franciaországban - írja a têtu.
Vágólapra másolva!

Egy év alatt – 2020 és 2021 között – 28 százalékkal, ötéves periódusra vetítve pedig 104 százalékkal emelkedett, azaz több mint duplájára nőtt a támadások száma.

Egyre csak sokasodnak a közösség elleni támadások (illusztráció) Forrás: Shutterstock

A belügyminisztérium becslése szerint azonban az áldozatoknak legfeljebb húsz százaléka tesz bejelentést, ezért a valós támadások száma a regisztrált eseteknek a többszöröse lehet.

A minisztérium szerint évente hétezerre is tehető az LMBTQ ellenes incidensek száma, azaz naponta akár csaknem húsz szóbeli vagy fizikai bántalmazást követnek el Franciaországban a szigorúbb törvények ellenére is.

A támadások többsége az utcán, az iskolai környezetben és az interneten történik, vagy ott kezdődik.

Márciusban egy férfi Allah nevében támadt késsel két transznemű nőre Nizza utcáin, a Jura hegység egyik apró településén pedig egy transznemű tinédzsert vertek félholtra támadói az utcán.

Toulouse-ban pedig az egyik kerületi polgármester végezte több csonttöréssel az ellene indított utcai agressziót. Egy 13 éves transznemű diák az iskola harmadik emeletéről vetette le magát a mélybe osztálytársai zaklatása miatt, egy 25 éves homoszexuális férfit pedig kilenc támadó rabolt el, vert meg és tartott elzárva egy házban, miután egy melegrandi weboldalon álrandevút beszéltek meg vele.

A francia jogvédő szervezetek szerint Franciaországban a homofób és transzfób támadások nem csak szaporodnak, de egyre erőszakosabbak is.