Pesti házomlás: drámai hírt közölt a súlyosan sérült táncművész párja

Budapest belváros, leomlott egy ház tetőszerkezete, VI. kerületi Jókai utca, 2022.06.27. tetőszerkezet, Katasztrófa, épületomlás, omlás, leomlott
Budapest, 2022. június 27. Tűzoltók a VI. kerületi Aradi és a Jókai utca kereszteződésében található ötszintes épületnél dolgoznak, ahol homlokzati fal és tetőszerkezeti elemek dőltek az utcára és parkoló autókra 2022. június 27-én. Az omlás az épület tetejéről indult el, amely magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányzatát is, a törmelék a Jókai utcán parkoló gépkocsikra, illetve az úttestre zuhant. MTI/Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Hétfő reggel, a VI. kerületi Jókai utcában leomlott egy felújítás alatt álló társasház negyedik emeletére épített párkányfal. A lezúduló törmelék miatt négy ember megsérült, közülük egy, a Budapesti Operettszínház egyik táncművésze súlyosan. A Blikknek a nő párja elmondta, hogy több órán keresztül műtötték, és fennáll a bénulás veszélye.
Vágólapra másolva!

A 26 éves táncművész éppen a Budapesti Operettszínházba tartott a párjával, amikor rájuk omlott a párkányfal. Az omlásban a nő súlyosan megsérült. A Blikknek a párja, Babácsi Benjamin elmondta, hogy először azt hitték, hogy az építkezésen történt valami.

– mondta a férfi a Blikknek.

Ezek után percekig nem látott semmit a portól, közben kiabált, szólítgatta a párját, de nem kapott választ.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

"Végül megláttam, a törmelék alatt feküdt eszméletlenül.

A mentők gyorsan kiérkeztek, szerencsére életben van, de nem tudjuk, mi lesz a lábaival, a bénulás veszélye sajnos fennáll.

Beszélni azóta nem tudtunk egymással, hiszen éppen egy hatórás műtéten esik át" – folytatta.

A Budapesti Operettszínház közleményt adott ki a balesettel kapcsolatban, amiben azt írták, hogy a teátrum vezetése és társulata támogatásáról biztosítja sérült társulati tagját és családját.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője arról számolt be, hogy hat mentőegységet riasztottak, a mentők négy sérültet láttak el a helyszínen.

A legsúlyosabb sérült egy fiatal nő, aki koponyasérülést, gerincsérülést, belső sérüléseket szenvedett.

Őt gyors ellátásban részesítették, és azonnal a baleseti osztályra vitték. Három sérült zúzódások, sebek miatt szorul segítségre, őket is a baleseti osztályra vitték.