Észak-Korea földre hullott idegen tárgyakat sejt a koronavírus-járvány berobbanása mögött

politics defence Horizontal This picture taken on March 2, 2020 and released from North Korea's official Korean Central News Agency (KCNA) on March 3 shows North Korean leader Kim Jong Un inspecting the firepower strike drill ground of long-range artiller
Kim Dzsongun a rakétateszten
Vágólapra másolva!
A Világgazdaság számolt be róla, hogy Észak-Korea kormánya szerint az ország déli szomszédjától, Dél-Koreából jutott be hozzájuk a koronavírus-járvány. Szöul egyelőre visszautasítja a vádakat.
Vágólapra másolva!

Az észak-koreai állami média szerint amiatt jelent meg a koronavírus az országban, mert az állampolgárok a dél-koreai határ közelében lehullott idegen tárgyakkal érintkeztek. A hivatalos szervek arra utasították a lakosságot, hogy aki a határon átrepülő furcsa tárgyat észlel, azonnal jelentse a hatóságoknak, hogy a járványügy szakemberei mielőbb eltávolíthassák.

Bár dél-koreai aktivisták évek óta léggömbök segítségével küldenek át röplapokat és humanitárius segélycsomagokat a határ másik oldalára, Szöul szerint kizárt dolog, hogy a Covid-járvány emiatt jutott be az országba.

Az állami média arról számolt be, hogy a hivatalos vizsgálatok alapján két olyan embert is sikerült azonosítani, akik a járvány kitörésének korai szakaszában fertőződtek meg, és előtte nem sokkal találtak délről származó tárgyakat a határ mentén. Egy 18 éves katona és egy ötéves gyermek tesztje lett pozitív április elején, miután megtalálták a szóban forgó gyanús tárgyakat.

A képen Kim Dzsongun észak-koreai vezető látható egy távcsővel. A két Korea közötti határ a világ egyik legjobban őrzött határa, azonban dél-koreai aktivisták évek óta léggömböket engednek át a határon Észak-Korea ellenes üzenetekkel. Forrás: AFP/KCNA

A járvány kitörésének pontos kezdete Észak-Koreában igencsak kérdéses.

Hivatalosan 2022 áprilisában azonosították az első fertőzötteket az országban. Előtte több mint két éven keresztül az állami szervek tájékoztatása szerint egyáltalán nem voltak koronavírus-fertőzöttek náluk.

Kim Dzsongun májusban úgy nyilatkozott, hogy járvány a legnagyobb zűrzavar, amely alapítása óta az országukat érte. A kormány csupán május elején ismerte el hivatalosan, hogy az országban is megjelent a koronavírus omikron-variánsa.

A 25 milliós ázsiai ország lakossága a védőoltási program hiánya és a rossz egészségügyi rendszer miatt veszélyeztetett.

Ugyanakkor az állami média júniusban arról számolt be, hogy Phenjan elfogadta Kína vakcinafelajánlását. Arról viszont nincs információ, hogy hány észak-koreai kapott oltás.

Bár Phenjan a dél-koreaiakhoz köti a járvány kitörését, abban akár az is szerepet játszhatott, hogy pár héttel korábban a szinte teljesen elszigetelt ország feloldotta Kínával közös határának szigorú lezárását, és 2020 eleje óta először újraindították a tehervonatokat a két ország között. Azonban abban a szakértők is egyetértenek, hogy az omikron-variánssal jelenleg is nagy harcokat vívó Kínát diplomáciailag nem lenne szerencsés vádolnia az észak-koreai vezetésnek. Korábban olyan hírek is napvilágra kerültek, hogy katonai parádén terjedhetett el a betegség.