Román zászlókkal takartatta el a magyar feliratokat és visszavonta magyar helyettese hatásköreit Nagybánya polgármestere

Nagybánya
Kilátás a toronyból a toronyra
Vágólapra másolva!
Román zászlókkal takartatta el a magyar feliratokat egy vásári kürtőskalácssütőn a hétvégi Gesztenyefesztiválon Catalin Chereches, Nagybánya polgármestere, majd amikor intézkedését felülbírálva magyar helyettese eltávolíttatta onnan a román nemzeti jelképeket, bejelentette, hogy azonnali hatállyal visszavonja Pap Zsolt István valamennyi alpolgármesteri hatáskörét - közölte vasárnap internetes oldalán az erdélyi Krónika című lap.
Vágólapra másolva!

A harmadik mandátumát töltő polgármesternek a fesztivál előkészületei során nem tetszett, hogy a rendezvényen felállított kürtőskalácssütőn nem tüntették fel román nyelven is az édesség elnevezését, ezért felszólította egyik városházi beosztottját, hogy takarja el román zászlókkal a magyar feliratokat, "ott, ahol nem értjük, mit ír" - idézte fel a csütörtökön történteket a Kronikaonline.ro Adrian Szelmenczi újságíró, emberi jogi aktivista bejegyzésére, illetve a kolozsvári Főtér portál szombati cikkére hivatkozva.

A városháza alkalmazottai el is helyeztek a sütödén két román trikolórt, a kürtős magyar nevét pedig a román "cozonac" (kalács) feliratú molinóval takarták el.


Az RMDSZ Máramaros megyei szervezete állásfoglalást tett közzé közösségi oldalán, amelyben érthetetlennek és elfogadhatatlannak nevezte a polgármester gesztusát, úgy értékelve, hogy ezzel árkot ás a város román és a magyar közössége közé. A szervezet tudatta, hogy Pap Zsolt István, Nagybánya RMDSZ-es alpolgármestere péntek reggel elrendelte: vegyék le a román zászlókat a kürtőskalácssütőről.

A politikai pályafutása során több pártot és pártszövetséget megjárt polgármestert rendkívül felbőszítette magyar helyettese intézkedése, amit meg is torolt. Catalin Chereches szombaton egy helyi videóbloggernek nyilatkozva bejelentette: mivel az ő egyik magyar "delegáltja", aki "látszólag" Nagybánya alpolgármestere, megengedte magának, hogy rátegye a kezét a román zászlóra és eltávolítsa, visszavonja minden alpolgármesteri megbízatását.

A polgármester többször kihangsúlyozta, hogy a megyeszékhely hivatalos neve Baia Mare, "akkor is, ha udvariasságból, eleganciából elfogadjuk, hogy itt-ott megjelenjen a Nagybánya elnevezés is", és azt fejtegette: nem várható el a románoktól, hogy szótárban kelljen megnézniük, mit jelentenek a mások által kihelyezett magyar feliratok.

A Krónika beszámolójában megemlítette, hogy a tíz százalékban magyarok lakta máramarosi megyeszékhely elöljárójának újabb magyarellenes lépéséhez Márki-Zay Péter is "asszisztált". A hétvégi Gesztenyefesztiválon ugyanis Nagybánya testvérvárosa, Hódmezővásárhely polgármestereként a magyarországi ellenzék volt kormányfőjelöltje is részt vett és több nyilvános eseményen mutatkozott Cherechessel.

A lap szerint Catalin Cherechest a legellentmondásosabb román politikusok között tartják számon, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) két ügyben is vádat emelt ellene, 2016-ban pedig úgy sikerült először újraválasztatnia magát, hogy közben előzetes letartóztatásban volt.

Az egyik ügyben idén februárban öt év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a Kolozs megyei törvényszék alapfokon csúszópénz elfogadásáért, törvénytelen kereskedelmi tevékenységért, hamis nyilatkozattételért, a vád szerint üzletemberektől fogadott el kenőpénzt 2013-ban. Másik korrupciós ügyében nem született még ítélet - zárta beszámolóját az erdélyi lap.