Vágólapra másolva!
A Magyar Vívó Szövetség a hivatalos honlapján tudatta, hogy 69 évesen meghalt Udvarhelyi Gábor, a vívóválogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Udvarhelyi Gábor öttusázóként kezdte sportpályafutását, 21 évesen váltott vívásra, de 25 esztendősen már az edzői szakma felé fordult. 1978-ban indította első gyerekcsoportját az MTK-ban. Tökéletesen jellemzi őt, hogy ezen a klubon kívül kizárólag a magyar válogatott mellett dolgozott. Az akkor kezdőknél ott volt többek között Kovács Iván és Mincza Ildikó - emlékezik róla a hunfencing.hu, amely kiemeli: Udvarhelyi Gábor a munka elkötelezett híve volt, az elsők között tartotta fontosnak a fizikai képzést a technikai mellett, ennek is köszönhette, hogy már fiatalon rengeteg eredményt ért el.

Udvarhelyi Gábor meghatározó alakja volt a magyar vívósportnak Forrás: Földi Imre/MTI

Kovács és Mincza mellett később tanítványa volt Nagy Tímea, Imre Géza, Kulcsár Krisztián, Hormay Adrienn, Rédli András. Versenyzői olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címeket szereztek. 1989-től már a férfi párbajtőr-válogatott mellett dolgozott vezetőedzőként. Ő állt a pást végében, amikor a párbajtőröző Nagy Tímea az első olimpiai bajnoki címét szerezte 2000-ben, Sydneyben, de ő volt a szakvezetője a 2001-ben és 2013-ban világbajnok férfi párbajtőrcsapatnak is.

Megszakítás nélkül hat olimpián dolgozott a magyar vívóküldöttséggel, a 2021-es tokiói játékokon viszont már Boczkó Gábor akkori sportigazgató látta el a vívóválogatott mellett a szövetségi kapitányi teendőket, mert Udvarhelyi Gábor orvosi javaslatra nem utazhatott el Japánba.

A szövetség 2022 januárjában Boczkót nevezte ki szövetségi kapitánynak, a posztért több jelentkezés futott be, de Udvarhelyi egészségi állapota miatt már nem nyújtott be pályázatot.

A szövetségi kapitányi feladatokat 2014 októberétől látta el. Mesterként, fegyvernemi vezetőedzőként, klubvezetőként azonban évtizedek óta meghatározó alakja volt a magyar vívósportnak.

A Magyar Vívó Szövetség Udvarhelyi Gábort saját halottjának tekinti.