Megszólalt az egyik szemtanú, aki épphogy túlélte a szörnyű pozsonyi gázolást

pozsony baleset buszmegálló
Vágólapra másolva!
Ahogy azt az Origo is megírta, autó hajtott vasárnap késő este Pozsony óvárosában egy buszmegállóba, ahol több ember várakozott. A hírek szerint öten haltak meg a balesetben, tízen pedig megsérültek. Most megszólalt az egyik szemtanú, aki mellett alig több mint egy méterrel repült az emberek közé az autó.
Vágólapra másolva!

A zsurnalisztika szakon tanuló ötödéves Tomáš elmondta, hogy leszállt a buszról a Zoch utcai megállónál, majd az információs táblához lépett, hogy megnézze, mikor érkezik a következő járat.

– emlékezett vissza, hozzátéve, az autó megközelítőleg másfél méterre tőle repült el, a kerekei szikráztak, majd a közeli parkban eltűnt - írja a Paraméter.

– tette hozzá.

Az egyetemista azonnal hívta a 112-es segélyhívót. A jelenlévők közül többen sokkot kaptak, mások segíteni próbáltak. A mentőszolgálat öt percen belül a helyszínen volt.

– mondta.

A fiatal szerint nemcsak diákok, hanem idősebbek is voltak az áldozatok közt.

Roman Mikulec belügyminiszter tájékoztatása szerint az áldozatok főiskolai diákok voltak, volt köztük olyan is, akinek ma lett volna az első napja az iskolában. A buszmegállóba egy Skoda Superb típusú autó hajtott be,

A sofőr erősen ittas volt: 1,6 ezreléket mutattak ki a vérében.

A megengedett sebességet is többszörösen túllépte. Utasa, a fia is megsérült, hátgerincsérüléssel szállították kórházba. A sofőrt őrizetbe vették.