Egyszerre négy egészségügyi tanácsadója volt a fővárosnak

tanártüntetés, 2022. 10. 23. Budapest, Karácsony Gergely
Vágólapra másolva!
Közel 70 millió forintot kereshettek a COVID-járvány alatt a főváros egészségügyi tanácsadói. Igen, tanácsadói – a többesszám nem elírás: Karácsony Gergelyék az elmúlt években egyszerre négy szakértőt foglalkoztattak ugyanazon a területen. Egyiküket ráadásul tanácsadó-tanácsadóként.
Vágólapra másolva!

Az adatRADAR tavaly óta két alkalommal kérte ki a Budapest baloldali vezetése által foglalkoztatott tanácsadók aktáit. Végül ugyan csak egy-egy listát kaptak, de ezekből is számos érdekességre fény derült. Mint egészségpolitikai önkormányzati tanácsadó – például – mindkettőben szerepel Dózsa Csaba és Rékassy Balázs, népegészségügyi főtanácsadóként Mucsi Gyula, az egészségügyi tanácsnok (a momentumos Havasi Gábor) szakmai munkáját pedig a táblázatok tanúsága szerint Szalai Gergely önkormányzati tanácsadó segítette.

Dózsa 2005. március 13. és 2006. július 1. között, tehát a Gyurcsány-kormányok idején az Egészségügyi Minisztérium közgazdasági és fejlesztéspolitikai helyettes államtitkárként dolgozott. Szakközgazdászként azóta rendszeres megszólaló a baloldali sajtóban, és

az egyik kampányvideójában Márki-Zay Péter azok közé sorolta, akikre az egészségügy reformját bízná, illetve bízta volna.

Rékassy szakmenedzser, a kilencvenes évek közepén, vagyis a Horn-kormány alatt a népjóléti miniszter kabinetjének egészségpolitikai tanácsadója volt, majd egy világbanki népegészségügyi program szupervízóra – olvasható róla az Index 2020-as interjújában, amelyben azt is megjegyezték: „egészségügyi vállalkozása mellett tanácsadóként dolgozik számos hazai és külföldi egészségbiztosító, egészségügyi szolgáltató számára."

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ilyen volt a Zuglói Egészségügyi Szolgálat is, amely Karácsony Gergely polgármestersége idején, 2018. november 12-én kötött szerződést vele. A ZESZ heti húsz órában foglalkoztatta, havi 388 375 forintért.

A másik két tanácsadót egyelőre nem sikerült beazonosítani. Az egyetlen népegészségüggyel foglalkozó Mucsi Gyula, akit az AdatRADAR talált, Békés megyei, Szalai Gergely kilétét pedig teljes homály fedi. Hozzá kell tenni,

Dózsa Csaba és Rékassy Balázs sem reklámozzák magukról, hogy Karácsony Gergelyéknek dolgoznak.

Bár számos fórumon és médiumnak elmondták a véleményüket arról, miért látják elhibázottnak a kormány egészségpolitikáját, csak elvétve jelezték, hogy a baloldalnak (is) dolgoznak.

Amint fentebb már jeleztük, a főváros egyikőjük szerződését sem küldte meg a válaszaiban. Az első, tavaly májusi listából az derül ki, hogy a 2019-es választást követő másfél évben kiket és mivel bízott meg az önkormányzat, továbbá az, hogy Dózsát és Rékassyt heti 20-20, Mucsit és a „civilben" mentőápolóként dolgozó egészségügyi tanácsnok, a momentumos Havasi Gábor mellé rendelt Szalai Gergelyt pedig 40-40 órában foglalkoztatták.

Az idei adatközlésben új elemként megjelent a tanácsadók illetménye:

Dózsa és Rékassy havi 450-450, Mucsi havi 900 és Szalai havi 585 ezer forintot keresett, továbbá a pontos időpont megjelölése nélkül azt is jelezték, hogy utóbbiak jogviszonya megszűnt.

Egyéb fogódzó híján összdíjazásuk kiszámításánál abból a feltevésből indult ki az AdatRADAR, hogy a koronavírus-járvány miatt érezhette szükségét Budapest vezetése a főváros egészségügyi tanácsnoka és a hivatali apparátus szakfeladatokat ellátó tisztviselői, közalkalmazottjai mellé további négy tanácsadó felvételének. Amennyiben így volt,

az idén ősszel továbbra is Karácsonyéknak dolgozó Dózsa Csaba és Rékassy Balázs, valamint a szeptember vége előtt távozó Mucsi Gyula és Szalai Gergely 2020.03.01. és 2022.07.31 között 69.165.000 forintot kereshetett.