Vágólapra másolva!
Az osztrák főváros egyik kávézójában szóváltásba keveredett, majd gyilkosság áldozata lett Volkan Kahraman, korábbi osztrák válogatott labdarúgó.

A 43 éves exfocista egyelőre tisztázatlan körülmények között vesztette életét, ám osztrák sajtóhírek szerint azután halt meg, hogy összevitatkozott a 46 éves Orhan S.-sel Bécs Simmering negyedében.

Kahraman és a másik férfi – aki üzlettulajdonos, és szintén a futball világából érkezett – állítólag évek óta közeli barátok voltak, ám a szerdai vitájuk végzetesnek bizonyult. Miután kimentek az utcára (az Etrichstrasse-ra), Orhan S. fegyvert rántott, lelőtte Kahramant, majd önmagára is rálőtt – a rendőrök és a mentők későn érkeztek a helyszínre, már nem tudták megmenteni egyikük életét sem.

A török felmenőkkel rendelkező Kahraman többek között a Feyenoord, a Trabzonspor és az Austria Wien játékosa is volt, de az utolsó profi éveiben – a 2009-es visszavonulásáig – már végig Ausztriában futballozott. Később edzőnek állt Ausztriában, alacsonyabb ligákban több csapatot is irányított.

A középpályás három alkalommal szerepelt hazája válogatottjában, mindegyik mérkőzésére 2002-ben került sor.