Ismét az alkohol lett a menedéke a Viszkis rablónak

Viszkis rabló, Ambrus Attila
Vágólapra másolva!
Olyan az életem, mint egy diliház - mondta Ambrus Attila a Borsnak.
Vágólapra másolva!

Több mint 10 évvel ezelőtt szabadult a börtönből Ambrus Attila, ahol kitanulta a kerámiakészítést. Ma már országszerte ismerik a munkáját, szép számmal kap online megrendeléseket, valamint felkéréseket is, például önkormányzatoktól és iskoláktól, hogy tartson csapatépítőket.

A Bors megkérdezze tőle, mégis hogyan bírja a hajtást úgy, hogy nem roppan össze, amire Ambrus azt mondta,

Sok megkeresés van, szinte minden hétvégére akad plusz program és hát a termékek előállítása is folyamatosan zajlik. Közben bébicsősz vagyok, viszem óvodába a kislányomat és a kicsi is elindult, vagyis napi 24 órában kell rá odafigyelni."

Néha kell az önjutalmazás

Nálam az a probléma, hogy piacozok és nagyon sokfelé járok, ahol időnként piával kínálnak - mesélte a lapnak.

Annyi szerencsém van, hogy amikor ilyen helyre megyek, akkor sofőrrel teszem. Ahhoz, hogy az ember megoldja a dolgokat, néha kell az önjutalmazás. Amikor valamit elvégeztél és minden rendben van, szép és kerek, akkor belefér egy-két feles. Igyekszem visszafogni, nem viszem túlzásba. Muszáj mértéket tartani, már csak a két gyerek miatt is kellene, hogy még néhány évet éljek. Szeretném felnevelni őket.