Rossz hírt kapott az orvosától a terhes magyar énekesnő

Antal Timi
Vágólapra másolva!
Antal Timi a második babáját várja, a terhessége egy szakaszában nagyon aggódott.
Vágólapra másolva!

"Velem ez úgysem történhet meg... Gondoljuk, érezzük ezt nagyon sokszor, ugye? Legalábbis én Emmával és most Vencellel való várandósság alatt is úgy érkeztem minden ultrahang vizsgálatra, hogy biztos voltam benne, minden rendben lesz, hiszen másképp nem lehet. (Gondoltam)

Egyrészt az, hogy bizony de, velem/velünk is bármi megtörténhet, és, ami tulajdonképpen eddig is teljesen evidens volt számomra, hogy az egészség a legfontosabb. Most méginkább felértékelődött bennem az, hogy minden mást meg tudunk teremteni magunknak, de ezt nem. Az egészséget nem. Azóta mindig picit össze szorult gyomorral megyünk uh-ra, de most is mindent rendben találtak" - árulta el.