Utcai összecsapás, több tízezer olasz és spanyol szurkoló - hatalmas készültség az EL-döntő előtt Budapesten

Budapest, 2023. május 31. A spanyol Sevilla szurkolói érkeznek a labdarúgó Európa-liga döntőjére a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre 2023. május 31-én. Az olasz AS Roma és a spanyol Sevilla ezen a napon este játszik a Puskás Arénában. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Ma este hatalmas eseménynek ad otthont a Puskás Aréna, Magyarországon rendezik meg a Sevilla FC–AS Roma El-döntőt. Az esemény telt házas lesz, az MLSZ és a rendőrség pedig már hónapok óta dolgozik azon, hogy minden rendben menjen. A szurkolókat elkülönítik, hogy nehogy egymásnak essenek, és persze a rendőrök is nagy erőkkel készülnek.
Vágólapra másolva!

Szerdán este 9 órakor kezdődik a Puskás Arénában az El-döntő, ami rendkívül nagy eseménynek számít magyar és európai viszonylatban is. A Magyar Labdarúgó-szövetség stratégiai céljai közt szerepel, hogy minél több rangos, nemzetközi eseményt elhozzanak Magyarországra és ennek az egyik csúcspontja lesz a mai meccs.

– monda Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője.
Sipos azt is kifejtette, hogy

számos szigorú feltételnek kell megfelelnie egy stadionnak ahhoz, hogy otthont adhasson egy ilyen eseménynek és ezek mindegyikének megfelel a Puskás Aréna.

Puskás Arénában Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A jegyek iránt hatalmas volt a túljelentkezés, ezért az UEFA még sorsolás útján is adott jegyeket.
A beléptetés során fontos ellenőrzéseken kell átesniük a szurkolóknak, ezért Sipos Jenő arra is felhívta a figyelmet arra, hogy

fontos hogy minden néző időben érkezzen meg a stadionhoz.

A külföldi szurkolók szervezett keretek között érkeznek az országba és a helyszínre, mindkét csapat részletes tájékoztatást tett közzé a honlapján, amelyekben arra is figyelmeztetik a drukkereket, hogy tartsák be a magyarországi szabályokat.

Annak érdekében, hogy elkerüljék a szurkolói összecsapásokat, a két csapat rajongói külön helyeken gyülekeznek a meccs előtt, a Sevilla-szurkolók a Kincsem Parkban, a Roma drukkerei pedig a Városligetben.

Ezekről a helyekről mennek majd szervezetten a meccs helyszínére.

A rendőrség futballszurkolóknak szóló tájékoztatást is adott ki angolul és magyarul, amelyben felhívják a figyelmet azokra a szabályokra, amelyeket a szurkolóknak be kell tartaniuk.

Ilyen például az, hogy nem takarhatják el az arcukat, ne tartsanak maguknál veszélyes eszközöket és legyen náluk azonosításra alkalmas okmány.

A részletes tájékoztatás itt olvasható.

A tiltott tárgyak listája Forrás: police.hu

– mondta Sipos Jenő.

A szóvivő arról is beszélt, hogy hosszú hónapok óta folyik az egyeztetés az MLSZ és a rendőrség között, mivel minden pillanatra fel kell készülniük, amihez a korábbi tapasztalataikat is felhasználják.

A biztonsági szolgálat 1700 fővel működik közre a helyszíneken,

több mint 8000 ember lát el különböző feladatokat, és közel ötszáz önkéntes segíti majd a meccs problémamentes lebonyolítását.

Idén a Puskás Aréna ad otthont az Európa-liga döntőjének Forrás: NurPhoto via AFP/Giuseppe Maffia/NurPhoto/Giuseppe Maffia

A mai sportrendezvénnyel összefüggésben a BRFK forgalomkorlátozást adott ki, amely Budapest számos kerületét érinti, erről részletesen itt olvashat.

– mondta Csécsi Soma a BRFK szóvivője.

A rendezvényen nem csak a szurkolók, hanem a média is szép számban jelen lesz, többszáz külföldi tévés munkatárs mellett 275 fotóst és újságírót akkreditált az UEFA a meccsre.