Kilométereken keresztül vonszolta autójával egy nő holttestét egy kaliforniai sofőr

Vágólapra másolva!
A kaliforniai rendőrség keresi annak az autónak a sofőrjét, aki múlt hét pénteken elütött egy kutyáját sétáltató nőt, majd továbbment, és több mint 12 kilométeren át vonszolta a nő holttestét egy szálloda parkolójáig. 
Vágólapra másolva!

A kaliforniai rendőrség hajtóvadászatot indított egy férfi ellen, aki elütött egy 29 éves, kutyáját sétáltató nőt - írja az Independent

A nő éppen egy bevásárlókocsit tolt egy kereszteződésben, amikor egy pickup autó sofőrje elütötte, majd továbbhajtott.

A nő holtteste beszorult az autó alá, 12 kilométeren keresztül vonszolta őt a gázoló.

Forrás: Independent/ California Police

A sofőr végül behajtott egy szállodához, ahol szobát akart kivenni.

Amikor a recepciós közölte vele, hogy nincs üres szobájuk, a férfi visszament az autójához és elhajtott.

Az egyik vendég ekkor vette észre a nő maradványait és értesítette a fresno-i rendőrséget.

A hatóságok szerint az elgázolt nő hajléktalan volt, nevét nem hozták nyilvánosságra.

A hotel biztonsági kamerája által rögzített felvétel a sofőrröl. Forrás: Independent/ California Police

Az esettel kapcsolatos sajtótájékoztatón kérték a gázoló sofőrt, hogy adja fel magát.

A férfiről és a megrongálódott autójáról készült képeket a hatóságok közzétették, majd a lakosság segítségét kérték, hogy mihamarabb megtalálhassák és felelősségre vonhassák őt.