Rogán Antal: Az orosz-ukrán háborút egy komplex kihívásként kell kezelni

Miniszterjelöltek bizottsági meghallgatása, 2022.05.18. Parlament, külgazdasági és külügyminiszter-jelölt, Rogán Antal
Vágólapra másolva!
A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok felé világos elvárásokat fogalmazott meg a kormányzat, így a magyar nemzeti érdek képviselete, a háborúból való kimaradás és, hogy a szolgálatok legyenek tekintettel a szövetségi rendszerünkre - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterjelöltje a nemzetbizotnsági bizottság előtti szerdai meghallgatásán. Rogán Antal miniszteri kinevezését 4 igen, egy nem és egy tartózkodásal támogatta a bizottság. 
Vágólapra másolva!

A Miniszterelnöki Kabinetiroda feladatai és a kormányzati struktúrában elfoglalt szerepe is változik - mondta Rogán Antal. Mostantól kezdve a Miniszterelnöki Kabinetirodán keresztül gyakorolja az irányítási jogköreit a kormányfő.

A turisztika és a digitális fejlesztések is a kabinetirodához kerülnek majd -

tette hozzá. A miniszterjelölt elmondta, hogy a filmes kérdések és szabályozások, valamint a KSH felügyelete és a polgári hírszerzési tevékenység is a kabinetiroda alá kerül majd.

Ezért kerültek a polgári titkosszolgálatok a kabinetirodához

Rogán Antal közölte, 2010 után a polgári nemzetbizonsági szolgálatok a Belügyminisztérium irányítása alá kerültek, mert nagyon rossz közbiztonsági helyzet volt.

Ezt a feladatot skeresen oldották meg, de most háborús veszély van, ezért van szükség változásokra -

tette hozzá. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok felé világos elvárásokat fogalmazott meg a kormányzat. Az egyik legfontosabb, hogy a magyar nemzeti szuverenitás védelmét biztosítsa minden körülmények között.

Rogán közölte, a szolgálatok feladata, hogy legyenek tekintettel az ország szövetségi keretére.

tette hozzá.

Mindezek alapján a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok feladata és létszáma is növekedni fog - ismertette. Olyan szakemberek kellenek, akik kellő tapasztalatot szereztek ezeken a területeken.

Rogán Antal: Most háborús veszély van, ezért van szükség változásokra Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Nem egyedi a magyar modell

mondta. Rogán szerint könnyen elindulhat egy újabb menekülthullám az orosz-ukrán háború miatt és ez a lezárulta után is megtörténhet. Ráadásul több százezer szétosztott fegyver van az ottani emberek körében, és ezek könnyen szervezett bűnözői körök kezébe kerülhetnek, és később átjuthatnka a határon is. Külföldi harcosok jelentek meg mindkét oldalon, és ha véget ér a háború, akkor senki nem tudja megmondani, hogy ők hová fognak menni - tette hozzá.

Rogán Antalt államtitkári szinten Papp Károly fogja segíteni.

Nem egyedülálló a magyar modell a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok tekintetében. Németországban is pontosan hasonló a rendszer, Franciaországban, Olaszországban és Portugáliában is a miniszterelnki hivatal alá tartoznak a szolgálatok.

A baloldali képviselők pártpolitikai témákról kérdezték a miniszterjelöltek, amelyek nem tartoznak a nemzetbiztonsági bizottság témaköréhez. Sas Zoltán, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke is ilyen jellegű kérdéseket tett fel. Minderre Halász János, a Fidesz képviselője azt mondta, hogy ezeknek a pártpolitikai felvetéseknek nincs itt a helye.

Rogán: Ez a nemzetbiztonsági kockázat

Rogán Antal a felmerült kérdésekre azt mondta, a választási eredményeket nem lehet magyarázni csupán kommunikációval. A baloldal a választási vereségét ne a kormányzati kommunikációban, hanem a magukban keressék a hibát.

A nemzetbiztonsági kockázat azt jelenti, ha valaki Magyarország érdekeit sérti, az a nemzetbiztonságot sérti - fejtette ki a miniszterjelölt. Az orosz befolyás kapcsán azt mondta a miniszterjelölt, hogy 2010 előtt arra is volt példa, hogy a parlament épületében egyeztetettek az érintett országok nemzetbiztonsági szolgálatai, sőt az orosz titkosszolgálatok poligráfos vizsgálatokat végeztek a magyar titkosszolgálat épületében.

Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Az energiafüggőség kapcsán a miniszterjelölt kifejtette, hogy minden orosz függés elleni lépést támogat, de egyszerűen fizikai akadályai vannak jelenleg a leválásnak.

A nemzetbiztonsági szervezetek között szorosabb együttmködés szüksége, így a TEK-el és a katonai szolgálatokkal is együtt kell működni. Működni fog egy védelmi tanács is a kormányfő mellett, de erről még nem született döntés.

A kibervédelem egy kiemelt szerepkörben van, mivel jelenleg is külön központ felügyeli.

A baloldali DatAdat-botrányról azt mondta, hogy nem helyes, hogy magyar emberek adatait külföldre viszik és az, hogy Magyarországon összegyűjtött adatokat külföldre viszik, és politikai alapon hasznosítják, az mindenképpen egy veszély, és ezzel foglalkozni kell.

Rogán Antal kinevezését 4 igen, egy nem és egy tartózkodásal támogatta a bizottság.