Arra ért haza, hogy felesége a tizenéves, leszbikus diákjával szexel

Vágólapra másolva!
A 26 éves amerikai, észak-karolinai zenetanárnőt azzal gyanúsítják, hogy leszbikus viszonya volt egy tizenéves tanítványával, akit meghívott a lakásában, amikor férje elment otthonról. Arra azonban nem számított, hogy a férfi hamarabb hazatér, és rajtakapja őket. A férfi, miután szembesült a sokkoló látvánnyal, azonnal hívta a nő munkahelyét, majd jelentették az ügyet gyerekvédelemnek és a rendőröknek.
Vágólapra másolva!

A fiatal tanárnő, Olivia Lois Ortz

azután került a wilmingtoni középiskolába, hogy elődjét szexuális bűncselekmények miatt elítéltek.

A férfi állítólag előszeretettel

fogdosta tanítványai lábát, és mély, bensőséges viszonyt ápolt velük.

Csakhogy az utódja még ennél is durvább bűncselekmény keveredett, a gyanú szerint le is feküdt az egyik tizenéves tanítványával. A nő végül ügyvédje tanácsára feladta magát.

Forrás: DailyStar

A helyi hírek szerint az ügyre úgy derült fény, hogy a

férje, egy floridai utazásból tért haza, amikor rajtakapta őket a hálószobában.

A férfi ekkor azonnal értesítette az iskola dolgozóit.

A férfi később elmondta, hogy

több bizonyítékot is talált, ami megerősítette a felesége, és annak diákja közötti titkos viszonyt. Azt egyébként már korábban is észrevette, hogy üzeneteket váltanak egymással.

A férfi és az iskola igazgatósága

jelentették az ügyet a gyermekvédelemnek, akik értesítették a rendőröket.

A nyomozás során több mint 100 üzenetet találtak, amelyeket Ortz és a lány váltottak egymással a Spotify-on keresztül.

Létrehoztak egy titkos kódot is, hogy figyelmeztessék egymást, ha fennáll a veszélye annak, hogy tetten érik őket.

A lány elmondta a rendőröknek, hogy

Ortz meghívta őt a lakásába április 7-től 9-ig, amíg férje nem volt otthon, és ez idő alatt le is feküdtek egymással.

Hozzátette, hogy egymásba szerettek a tanárral. Ám amikor tetten érte őket a Floridából hazatérő férje, véget ért a viszonyuk - írja a DailyStar.