Egy hétköznapi étel miatt halt meg egy férfi Angliában

gyász, gyertya, halál
gyász, gyertya, halál
Vágólapra másolva!
Szalmonellafertőzésbe halt bele egy idős férfi Angliában, mert megevett négy fertőzött kacsatojást a Bors cikke szerint. Először még nem vették komolyan a tüneteit. Amikor kórházba került, már nagy volt a baj. 
Vágólapra másolva!

A 65 éves, Iránból Angliába költözött Niptoon Tavakoli a kórházban halt meg két hónappal azután, hogy 2019 júniusában megbetegedett négy kacsatojástól. Először csak a hasa ment és hányt,

végül foltok jelentek meg a testén, az ajkai és a körmei pedig elfeketedtek.

Ekkor már kórházba vitte a mentő.

- idézi Tavakoli asszony szavait a Bors a BBC alapján. A nő azt mondta, elég sokat kellett várniuk az orvosi segítségre, de végül egy specialistához kerültek,

aki megállapította, hogy a férje szalmonellafertőzést kapott, ebbe halt bele.

Mint kiderült, a tojásokat az észak-lincolnshire-i Messingham Show-n egy bódéból vette a házaspár egy családi kirándulás során. A férfinek nagyon ízlett a kacsatojás, ezért másnap jól átsütve evett kettőt a teájához, két nappal később pedig a másik két tojást is megsütötte magának. Néhány nappal később jelentkeztek az első tünetek. Akkor még hiába hívták a mentőt, csak jó tanácsokkal látták el, amikor viszont kórházba került, már késő volt. Az ügyben nyomozás indult, hogy kiderítsék, ki a felelős a férfi haláláért. Hamarosan ítélet születhet az ügyben, vagyis kiderülhet, kinek a hibájából következett be a tragédia.