Vágólapra másolva!
Megkezdte az edzéseket Sallai Roland, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Freiburg futballistája, aki szeptemberben szenvedett arccsonttörést.

A magyar válogatott támadó a közmédiának csütörtökön elmondta, hogy természetesen egyelőre még nem tud teljes intenzitással tréningezni. Hozzátette, az orvosok az operációt követően azt jósolták neki, hogy október végén, november elején térhet vissza, így van rá esély, hogy még a világbajnoki szünet előtt pályára léphet klubcsapatában.

Sallai Roland arccsonttörést szenvedett a Leverkusen ellen meccsen Forrás: AFP/Uwe Kraft

A 25 éves játékos megjegyezte, sajnálta, hogy Freiburg és a válogatott mérkőzéseiről is lemaradt az elmúlt időszakban, de az egészség a legfőbb, szemének épsége pedig nemcsak a futball, hanem az egész élete szempontjából az egyik legfontosabb.

A válogatott játékos ugyanakkor jelezte, bízik benne, hogy a novemberi válogatott meccseken már ott lehet a nemzeti csapatban.

Sallai szeptember 3-án a Bayer Leverkusen elleni összecsapáson sérült meg súlyosan, amikor Jonathan Tah úgy rúgta arcon, hogy a cipője a szemét is érte. Sallait az eset után percekig ápolták, végül a közönség vastapsa és éltetése közepette hordágyon vitték le a pályáról.

- nyilatkozta Sallai a Leverkusen védőjéről.

Sallai Roland talán még idén pályára lépet Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / SVEN SIMON/Anke Waelischmiller/Sven Simon

Sallai Roland beszélt az RB Leipzigben szereplő Gulácsi Péter sérüléséről, a televízióban követte szerda esti a Celtic elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzést, amelynek elején szenvedett súlyos térdsérülést a kapus.