Majdnem agyonvertek egy férfit egy józsefvárosi boltban - videó

megtámadtak egy férfi egy 8. kerületi éjjel-nappaliban
megtámadtak egy férfi egy 8. kerületi éjjel-nappaliban
Vágólapra másolva!
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy erőszakos bűncselekmények miatt korábban már büntetett, 23 éves férfival szemben, aki tavaly karácsonykor, egy józsefvárosi éjjel-nappali boltban azért támadt rá brutálisan az alkalmi ismerősére, mert az eladónő védelmére kelt, akit a férfi inzultált.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint egy férfi tavaly júniustól rendszeresen betért egy 8. kerületi éjjel-nappali boltba, ahol próbált közelebbi kapcsolatba kerülni az egyik eladónővel, aki viszont rendre elhárította a közeledését.

Viselkedése miatt a vásárlót kitiltották a boltból, amivel nem törődött, továbbra is rendszeresen betért oda.

Tavaly karácsonykor, december 25-én este megint bement az üzletbe a férfi, és bedrogozva inzultálta az eladónőt, meg a vásárlókat is zaklatta, ezért megint elküldték. Pár órával később, a Kálvin tér közelében megismerkedett egy 39 éves férfival, akit arra kért, hogy menjen el vele a józsefvárosi éjjel-nappali boltba és vegyen neki alkoholt. Megérkeztek az üzlethez. Újdonsült ismerőse megvette neki az italt, a férfi pedig megint inzultálni kezdte az eladónőt.

megtámadtak egy férfi egy 8. kerületi éjjel-nappaliban Forrás: Magyarország Ügyészsége

Az ismerős a nő védelmére kelt, és próbálta elhúzni tőle a férfit, aztán igyekezett kitessékelni az üzletből, de az egyre agresszívabb "hős szerelmes" nem hagyta magát. A két férfi összeveszett egymással. Ismerőse még ezután is megpróbálta távozásra bírni a férfiit. Átkarolta a nyakát, és a kijárat felé indult volna vele.

A férfi viszont kibújt a fogásból, és ököllel megütötte a másikat, aki háttal, a polcok közé esett.

A fiatal hős szerelmesnek ez nem volt elég.

Többször, nagyon erősen megtaposta a hátán fekvő férfi fejét,

aztán ököllel, nagyon erősen többször megütötte, aminek hatására áldozata elvesztette az eszméletét.

A másik eladó eközben telefonon próbált segítséget kérni, amit a támadó észrevett.

Kikapta a kezéből a telefont, és a földhöz vágta.

Visszament a férfihez, megfogta az egyik lábát, és kihúzta az üzlet bejáratához. Az áldozat másik lába beakadt az ajtóba. A férfi megint rátámadt.

Többször megtaposta és ütötte a mindvégig eszméletlen, magatehetetlen áldozata fejét.

Végül a ruhájánál fogva rángatta ki az üzletből, és ott is rátámadt, végül elmenekült.

A támadást rögzítette a bolt biztonsági kamerája, amelynek részletét közzétették az ügyészség honlapján. A felvétel első részében a férfi inzultálja az eladónőt, a második részben pedig az a pillanat látható, amikor a férfi elhatározza, hogy visszamegy eszméletlen áldozatáért és kihúzza a boltból.

A megvert férfi életveszélyes fejsérüléseket szenvedett és az időszerű és szakszerű orvosi beavatkozás nélkül feltétlenül meghalt volna. A közlemény szerint másfél hónapig volt kómában a kórházban, aztán még fél évig kezelték bent, és most is terápiát igényel. A Fővárosi Főügyészség ügyészei a 23 éves férfit, mint visszaesőt,

különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével vádolják,

és életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozták számára. A fiatal támadót letartóztatták.