Meghalt Schmidt Egon

Schmidt Egon
Vágólapra másolva!
Meghalt a kitűnő madarász és ismeretterjesztő Schmidt Egon. A KIM saját halottjának tekinti - közölte a tárca szerdán az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Schmidt Egon 1931. június 16-án született Budapesten. Gyermekkorát Becsehelyen töltötte, majd Nagykanizsára járt gimnáziumba. 1954-től a Fővárosi Állat- és Növénykert, majd a Magyar Madártani Intézet munkatársa, 1980-tól az Állatvilág magazin szaklektora. A madárökológiai vizsgálatok mellett éveken át kutatta a hazai bagolyfajok táplálkozását és a hazai rigófélék elismert szakértője volt. Komoly érdemeket szerzett a madárjelölések terén a madárgyűrűzés hazai koordinálásával.

Schmidt Egon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület alapító tagja, majd alelnöke, 2012-től pedig tiszteletbeli elnöke volt.

Schmidt Egon Forrás: Wikipedia

Szakmai tevékenységét nemzetközi szinten is elismerték, őt kérték fel a Neue Brehm Bücherei című sorozatban a kékbegy, a karvalyposzáta és (Farkas Tibor társszerzővel) a kövirigó fajmonográfiájának megírására. A Madártani Intézet folyóiratában, az Aquilában 125 közleménye jelent meg 1951-2006 között. Írói munkássága közel 100 könyvből és több mint 3500 ismeretterjesztő írásból áll. 17 éven át készített - Balogh Istvánnal együtt - madárhangfelvételekkel színesített anyagokat a Magyar Rádió hetente jelentkező Oxigén című műsorába.

„Schmidt Egon példát mutatott természetszeretetből, emberségből, személyiségével természetvédők generációinak nyújtott inspirációt. Írásain, előadásain a hazai természetvédelemben dolgozó természetvédő szakemberek, aktivisták egy teljes generációja nevelkedett" - olvasható a méltatásban.

Munkásságát 1993-ban Pro Natura emlékplakettel, 2009-ben Kossuth-díjjal ismerték el. 2015-ben Ferencváros Környezet- és Természetvédelméért díjat kapott, melynek elnevezése a következő évtől Ferencváros Schmidt Egon-díja lett - áll a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közleményében.