Márki-Zayné a Facebookon háborúzik a kampánypénz miatt férje tanácsadójával

Vágólapra másolva!
Kész Zoltán cserébe pedig a nyilvánosságot hívta segítségül, írja a Mandiner.
Vágólapra másolva!

Kész Zoltán egy facebookos nyílt levélben szólította fel Márki-Zay Pétert, hogy számoljon el a kampánypénzzel. A nyílt levél alatt Márki-Zay felesége, Márki-Zayné Vincze Felícia védte meg a férjét:

– kelt a férje védelmére.

Kész nem hagyta válasz nélkül a dolgot

Kész Zoltán, Márki-Zay volt tanácsadója kifejtette, hogy igen, tudja Márki-Zay számát. Hozzátette, hogy pont egy hete írt neki egy levelet, amire azóta se válaszolt.

Felícia elnökségi tag sem lesz

Közben a kommentharc mellet egy érdeklődő kérdésére Mrs. Márki-Zay kifejtette, hogy „természetesen, nem" lesz elnökségi tag az MMM-ben.

Háború a pénzért a baloldalon

A baloldal nemcsak az ország kormányzására, hanem a választásra sem tudott felkészülni. Harcolnak egymással, már nincs összefogás, és veszekednek a koncon, hiszen annyi párt és politikus nem maradhat a baloldalon, amennyien most vannak, mondta az Origónak Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet elemzési igazgatója arról, hogy a kampánypénzen háborúznak a baloldali pártok Márki-Zay Péterrel.