Válaszolt a sztárzenész, akit az áramlopó Lagzi Lajcsi lopással vádol

Galambos Lajos, Lagzi Lajcsi
Vágólapra másolva!
Galambos Lajos azzal vádolja MC Hawert, hogy 10 millió forinttal rövidítette meg, mivel tradicionális dalként jelentette be az Artisjusnál a Ha a vodka a fejembe száll című dalt, amit Lajcsi állítása szerint ő maga írt. Most MC Hawer is reagált a vádakra.
Vágólapra másolva!

"Több mint 500 dalt írtam, és megmondom őszintén, amikor az iroda kiküldi a jogdíjakat, sosem néztem át tételesen a listát. Nemrég azonban beugrott, hogy milyen rég láttam ezt a címet a listában. Kiderült, azért, mert nem a saját szerzeményemként tartják számon. Felhívtam a jogvédő irodát, akiktől azt a tájékoztatást kaptam, hogy MC Hawer tradicionális dalként jelentette le ezt a slágert. Ez annyit jelent, hogy ez egy olyan dal vagy népdal, amelynek nem megállapítható a szerzője" - mondta a Blikknek Lagzi Lajcsi.

Sajnos, Sándor már nem él, de a felesége igen, akit szintén megillet a jogdíj" - tette hozzá.

Life TV

Most a történet másik szereplője MC Hawer is megszólalt az ügyben. "Vádnak én ezt nem nevezném. Én átdolgozóként lejelenthetem ezt a dalt, hiszen ha egy dalhoz hozzáteszek, akkor átdolgozóként is le lehet jelenteni." Emlékeztetett: ő maga írt egy rapbetétet a dalhoz. Miután az van ott, hogy tradicionális a dal, eszerint jelentettem be, és mint átdolgozó, aki szöveget írt hozzá. Mellesleg azóta sem kaptam egy büdös kanyit sem. Hogy honnan vette ezt, arról fogalmam nincs" - tette hozzá.

Mc Hawer

Arra a kérdésre, hogy mi lenne, ha a zenész perre vinné a dolgot, azt mondta: "Hát miért ne állnék elébe? Az Artisjus úgymond félhivatalos adatbázisa az a zeneszoveg.hu. Ezen a honlapon meg lehet nézni, hogy ki van feltüntetve ennél a dalnál. A Lajcsi semmilyen formában nincs sehol feltüntetve, csak Hoffman Sándor szövegíróként.

– zárta le a történetet a zenész.