Vágólapra másolva!
Egy futballista számára hatalmas érvágás, amikor csapatában a kispadra szorul, de még annál is nagyobb szégyen éri, ha egyszerűen kiteszik a keretből. A közelmúltban Mauro Icardit száműzte a PSG-ből a világsztároktól hemzsegő párizsi klub új edzője, tulajdonképpen azért, hogy Lionel Messi kedvére tegyen. Az argentin csatár története különleges, de nem egyedülálló, hozzá hasonlóan több világsztárt és magyar futballistát is dobott már ki a csapata, más-más okból kifolyólag. Összeállításunkban bemutatjuk ezek közül a legérdekesebbeket.

Messi ősellenségét kidobták a PSG keretéből

Az olasz bajnokságban korábban kétszer is gólkirályi címet szerző Mauro Icardi 2019 óta a párizsi sztárcsapat játékosa, de ebben az idényben nem valószínű, hogy túl sokat látjuk majd PSG-mezben futballozni. Az argentin támadó Franciaországban nem focizik olyan eredményesen, mint az Interben, de nem csak ezért döntött úgy az új edző, Christophe Galtier, hogy a jövőben mellőzi a 29 éves csatárt. Icardi ebben a szezonban eddig egyetlen tétmeccsen sem játszott, a Ligue 1 első két fordulójában még a keretben sem kapott helyet.

A klub szorosan együttműködik Mauróval, hogy megtaláljuk a lehető legjobb megoldást. Eddig nagyon kevés játékidőt kapott, és úgy gondolom, hogy az lenne a legjobb, ha visszatérne a pályára. Nem felejtett el mindent, de az igaz, hogy az elmúlt két évben bonyolult volt a helyzete. Ha kedvezőbb környezetet találna, az segíthetne neki a visszatérésben" - indokolta döntését Galtier, de ennél jóval többről van szó Icardi mellőzésének esetében.

Messi és Icardi viszonya nem nevezhető felhőtlennek Forrás: AFP/Sebastien Salom-Gomis

Francia sajtóértesülések szerint a csatár már nem is edzhet együtt a PSG első csapatával, és ez állítólag Lionel Messi miatt alakult így, ugyanis a hétszeres aranylabdás nem hajlandó együtt játszani vele.

Icardi eddig csak nyolcszor lépett pályára az argentin válogatottban, és a hírek szerint ennek az áll a hátterében, hogy a csatár elcsábította Messi barátjának, Maxi Lopeznek a feleségét, a dögös Wanda Narát.

A Barcelona korábbi támadója még a Sampdoriánál segítette Icardi beilleszkedését, csakhogy ő közben a háta mögött összejött a feleségével, aki már három gyereket is szült Lopeznek.

Mauro Icardi és szexi felesége, Wanda Nara Forrás: Mauro Icardi/Instagram

A közösségi médiában magát előszeretettel mutogató nő ezt követően elhagyta a családját, összeházasodott Icardival, és két gyermeket is szült neki. A botrányos románc miatt Argentínában és Olaszországban is össztűz zúdult Icardira, az öltözőben vezérszerepet betöltő Messi állítólag megtiltotta a szövetségi kapitányoknak, hogy a játékost behívják a válogatottba. Jelenleg úgy tűnik, Icardinak a PSG-nél is lejárt az ideje, könnyen elképzelhető, hogy a párizsi együttes hamarosan szerződést bont vele.

Mesut Özil botrányai

A német válogatottal 2014-ben világbajnok Mesut Özil néhány éve a világ legjobb támadó középpályásai közé tartozott, még Cristiano Ronaldo is imádott együtt játszani vele a Real Madridban, és borzasztóan dühös volt, amikor kedvenc csapattársa az Arsenalhoz igazolt.

A londoni együttes 2013-ban hatalmas összeget fizetett érte, és Özil hamar bebizonyította, hogy megérte szerződtetni. A német játékos pillanatok alatt közönségkedvenccé vált, varázslatos gólpasszai, csodás góljai és lenyűgöző cselei révén a Premier League egyik legjobbja lett.

Később gigaszerződést kapott az Arsenaltól, ezt követően azonban a pályán nyújtott teljesítménye helyett a pályán kívüli botrányaitól volt hangos a sajtó.

Mesut Özil dicstelenül távozott az Arsenaltól Forrás: NurPhoto via AFP/Federico Guerra Moran/NurPhoto/Federico Guerra Moran

2018 tavaszán a németek nem nézték jó szemmel, hogy Özil Törökország elnökével, Recep Tayyip Erdogannal fotózkodott, majd az államfő esküvői tanúja is lett. 2019-ben Özil a közösségi médiában politizált, a Kínában élő ujgurok sorsára hívta fel a figyelmet és arra szólította fel a világ muszlim lakosait, hogy támogassák Kínában élő társaikat. Mindezek után az Arsenal elhatárolódott játékosa álláspontjától, majd a koronavírus-járvány miatt újraindított bajnokságban Özil már nem léphetett pályára.

A 2020/2021-es szezonban Mikel Arteta vezetőedző nem kegyelmezett, száműzte a csapatból a középpályást, aki már a bajnoki és az Európa-ligás keretbe sem került be abban az idényben.

A vélemények megoszlanak arról, hogy Özil a politikai megnyilvánulásai miatt került ki a csapatból, vagy azért, mert nem dolgozott elég keményen az edzéseken. Az biztos, hogy a nehéz gazdasági helyzetben sem akart lemondani fizetése csökkentéséről, és ugyan többször is elmondta, mennyire szereti a klubot, végül dicstelenül távozott az Arsenaltól.

A most 33 éves labdarúgó tavaly januárban a Fenebahcéhoz igazolt, de idén tavasszal a török sztárcsapat is indoklás nélkül kitette a keretéből.

A magyar válogatott Szalai Attilát is a soraiban tudó együttes nagy reményekkel igazolta le Özilt, ám sok kritika érte a teljesítményét, mert a futball helyett inkább az üzleti ügyeivel foglalkozott, majd az edzőjével is összeveszett.

Özilnek a Fenerbahcétól is távoznia kellett Forrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Serhat Cagdas

A világbajnok futballista nyáron el is hagyta a klubot, és a szintén török bajnokságban szereplő Istanbul Basaksehir játékosa lett, bár saját bevallása szerint továbbra is a Fenerből szeretne majd visszavonulni.

Koeman telefonon rúgta ki Suárezt

Luis Suárez hat éven át futballozott a Barcelonában, ám 2020 nyarán az Atlético Madridhoz igazolt, mert az akkor kinevezett új edző, Ronald Koeman nem tartott rá igényt. Tavaly októberben az Atlético színeiben gólt lőtt a Barca elleni rangadón, majd telefonálást imitálva ünnepelte találatát. Suárez kezdetben tagadta, hogy gólörömével Koemannak üzent, később azonban beismerte, hogy a holland trénernek címezte a mozdulatot.

mondta magára utalva a barcelonai évei során 283 tétmérkőzésen 198 gólig jutó csatár, aki négy-négy bajnoki cím és spanyol kupagyőzelem mellett, egy-egy Bajnokok Ligája-, Európai Szuperkupa-győzelmet és egy klubvilágbajnoki címet is ünnepelhetett.

Luis Suárezt telefonon rúgta ki Ronald Koeman Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

Suárez elárulta, hogy a történtek után először a feleségét, majd barátját, Lionel Messit hívta föl, és az is megdöbbentette, hogy 2021 nyarán Antoine Griezmannt is elküldték Barcelonából.

A korábban harapásért többször is eltiltott uruguayi csatárral nem hosszabbított szerződést az Atlético sem (igaz, első madridi évében alaposan kivette részét a bajnoki címből: az Atlético utolsó két meccsén mindkétszer ő lőtte a győztes gólt, ha csak az egyik nincs, a Real a bajnok), így a mostani átigazolási időszakban visszatért nevelőklubjához, a Nacional együtteséhez.

Egy himnusz miatt rakták ki a csapatból a szerb focistát

2012-ben a szerb labdarúgó-válogatott akkori szövetségi kapitánya, Sinisa Mihajlovic a spanyolok elleni barátságos mérkőzés után kitette a nemzeti együttes keretéből Adem Ljajicot, mert a középpályás nem énekelte a himnuszt a meccs előtt. A Szerb Labdarúgó Szövetség közleménye szerint a Mihajlovic által előírt etikai kódexet megsértette a fiatal játékos, aki később csak annyit mondott, hogy személyes okokra hivatkozva nem énekelte társaival a szerb himnuszt.

Adem Ljajic eddig 47-szer szerepelt a szerb válogatottban Forrás: Getty Images via AFP/2018 Getty Images/Maddie Meyer

Ljajicnak később is meggyűlt a baja Mihajloviccsal. Amikor a Torino csapatánál együtt dolgoztak, az edző nyilvánosan szidta a futballistát, mert az szerinte elképesztően gyenge teljesítményt nyújtott a Napoli ellen.

Remélem, hamarosan felébred, különben mást fogok játszatni helyette" - dühöngött a heves temperamentumáról híres Mihajlovic, aki jelenleg a Serie A-ban szereplő Bologna edzője.

A balhés Ljajic korábban egy ezeknél sokkal nagyobb botrány főszereplője is volt. 2012-ben a Fiorentina játékosaként megtapsolta edzőjét, Delio Rossit, amiért lecserélte őt az egyik meccsen.

A trénert mélységesen felháborította játékosa tiszteletlensége és a kispadnál nekiesett a futballistának, akit meg is ütött.

Elzavarták Újpestről a magyar válogatott focistát, a Honvéd csapatkapitányát a bajnokság rajtja előtt küldték el

Az NB I-ben is akadnak szép számmal olyan futballisták, akikre nem tartott igényt a klubjuk és idő előtt távozniuk kellett. Az 57-szeres magyar válogatott Kádár Tamás idén februárban Kínából igazolt Újpestre, azonban csak két NB I-es meccsen lépett pályára a IV. kerületi csapatban, mert nem sokkal a bemutatkozása után összeveszett Milos Kruscic vezetőedzővel.

A szerb tréner a Puskás Akadémia elleni márciusi mérkőzésen csak az utolsó percben, időhúzó csereként küldte be Kádárt, aki állítólag ezt zokon vette, és összeszólalkozott az Újpest edzőjével,

aki ezek után az NB III-as csapathoz irányította a 32 éves hátvédet.

Kádár a 2016-os Európa-bajnokságon alapembere volt a magyar válogatottnak, amelyben legutóbb 2019 októberében, a horvátok ellen 3-0-ra elveszített Eb-selejtezőn lépett pályára.

Könnyen elképzelhető, hogy a nemzeti csapatból is fegyelmi okokból került ki a védő, akit lassan három éve nem hívott meg a válogatottba Marco Rossi szövetségi kapitány.

Kádár 2019 novemberében vághatta el magát az olasz szakembernél, mert az akkor még a Dinamo Kijevben futballozó játékos leült a kispadra csapata Sahtar Donyeck elleni bajnoki mérkőzésén, miközben a válogatott meghívót sérülésre hivatkozva utasította vissza.

Kádár Tamás legutóbb 2019-ben lépett pályára a magyar válogatottban Forrás: NurPhoto via AFP/Andrew Surma/NurPhoto/Andrew Surma

Rossi az üggyel kapcsolatban elmondta, meglepte, hogy Kádár leülhetett a kispadra a Dinamo Kijevben, mert a focista hat nappal korábban jelezte, hogy izomproblémái vannak, és abban állapodott meg a kapitánnyal, hogy szólni fog, amikor felépül. Ez viszont nem történt meg, úgyhogy Kádár Tamás nem léphetett pályára a Puskás Aréna stadionavató mérkőzésén, majd a cardiffi Eb-selejtezőre sem utazott a csapattal, és azóta sem került a nemzeti együttes közelébe.

Ami a klubkarrierjét illeti, az Újpestről kirúgott focista idén nyáron a Pakshoz igazolt, Waltner Róbert csapatában eddig mindhárom NB I-es meccsen játszott a mostani szezonban.

Az OTP Bank Liga 2022/2023-as szezonjának a kezdete előtt a Budapest Honvéd csapatában is történt egy nagy meglepetés, ugyanis egy nappal a bajnoki rajtot megelőzően kikerült az együttes keretéből a csapatkapitány, Batik Bence.

A Honvéd közleményében Chris Docherty sportigazgató azzal indokolta a sokkoló döntést, hogy a jövőben már nem kezdőként számolnak a futballistával.

a hosszabb távú terveinkben pedig nem vele számolunk kezdőként. Egyelőre keressük a mindenki számára lehető legjobb megoldást de addig is ebben a helyzetben azt láttuk ideálisnak, ha nem lesz tagja a csapat keretének, megfelelő ajánlat esetén természetesen távozhat a Honvédtól" - mondta a kispestiek sportigazgatója.

Batik Bencét közvetlenül a szezon kezdete előtt tették ki a Honvéd keretéből Forrás: Balogh Dávid/honvedfc.hu

A Honvéd közleményében volt némi furcsa ellentmondás, mert Docherty úgy fogalmazott, hogy Cirkovic leigazolásával versenyhelyzetet akartak teremteni, de Batik száműzésével a versenyhelyzetet tulajdonképpen gyengítették.

A 28 éves védő a közösségi médiában egy sejtelmes bejegyzéssel - Instagram történetében Pinokkióról osztott meg egy képet - arra utalt, hogy a Honvéd nem teljesen úgy festette le az esetet, ahogyan az a valóságban történt.

Batik mindezek után nem maradt sokáig csapat nélkül, az előző szezon bronzérmeséhez, a Puskás Akadémiához igazolt, ahol már az Újpest és a Kisvárda elleni meccseken pályára is lépett.