Vágólapra másolva!
Az orosz védelmi minisztérium szerint ukrán provokáció készül a felügyeletük alatt álló zaporizzsjai atomerőmű ellen. A provokáció lehetséges időpontjaként a csütörtököt jelölték meg. A titkosszolgálati információval kapcsolatban már napok óta cikkez az orosz sajtó, ma azonban konkrétumokat is közöltek és azt: ha az ukrán erők végretudják hajtani a tervüket, akkor a csernobili vagy a fukusimai atomerőmű-katasztrófákhoz hasonló helyzet következhet be.
Vágólapra másolva!

Igor Kirillov altábornagy, az orosz sugárvédelmi, vegyi és biológiai védelmi csapatok vezetője elmondta: az atomerőmű tartalék dízelgenerátorainak és mobilszivattyúinak meghibásodása esetén – amelyre az említett támadások következtében sor kerülhet – bekövetkezhet a mag túlmelegedése, majd

„Európa legnagyobb atomerőműve reaktorblokkjainak megsemmisülése, a radioaktív anyagok légkörbe jutása és több száz kilométeres körzetben történő szétszóródása".

Az altábornagy szerint a radioaktív anyagok „elborítanák Lengyelországot, Németországot és Szlovákiát". Hozzátette: ha csak az egyik reaktor tartalmának egynegyede a levegőbe kerül, akkor a skandináv terület is veszélybe kerül.

Ez – szögezte le Kirillov –

Igor Konaszenkov altábornagy, a védelmi minisztérium szóvivője korábban azt közölte, hogy Kijev provokációra készül a zaporizzsjai atomerőműben António Guterres ENSZ-főtitkár ukrajnai látogatása idején.

Az erőmű jelenleg az orosz hadsereg ellenőrzése alatt áll, jelentéseik szerint az ukrán fegyveres erők az elmúlt hetekben rendszeresen mértek csapásokat a létesítményre, irányított rakétákat és nyugati gyártmányú lövedékeket használva erre a célra.

A lövések megrongálták a Kakhovszkaja-alállomás nagyfeszültségű vezetékét és a személyzetnek csökkentenie kellett két erőműegység kapacitását is.