Az újabb brüsszeli szankciók növelik az európai emberek gazdasági terheit

Nemrégiben a több milliós vagyonnal rendelkező európai uniós biztos, Josep Borrell gúnyolódva "diétának" nevezte az európaiakat elszegényítő Oroszország elleni szankciókat, miközben ő maga az elmúlt évek járványtól és háborútól sújtotta időszakában több százezer euróval növelte vagyonát, ez olvasható ki a vagyonnyilatkozatából. Miért döbbenetes a brüsszeli elit viselkedése, életmódja, miközben sokan a létfenntartásért küzdenek a mindennapokban?

Josep Borrell befolyásos, igazi veterán az uniós politikában. Az Európai Parlament korábbi elnökének, aki jelenleg az Unió külügyi- és biztonságpolitikai főképviselőjeként tevékenykedik, nagy ráhatása és ezért felelőssége van az EU biztonságpolitikájának alakításában.

Érdemes Borrell megjegyzését nem csupán a megszokott jogi, gazdasági, tényszerűségre törekvő értelmezéssel megközelíteni, hanem engedve magunknak egy kis távlatot, annak alapvetőbb emberi üzenetét kibontani. Az elmúlt hetven év többé-kevésbé töretlen gazdasági fejlődése, társadalmi átalakulásai és a relatív politikai stabilitás, amely az európai politikát jellemezte, a 2008-as gazdasági világválság óta fokozatosan megváltoztak.

Az Európai Unió szomszédságában lassan tankönyvi proxy-háborúvá merevedő konfliktus egyre inkább fenyegetően tornyosul fölé, és veti baljós árnyékát a kontinensre. Ezt tetézik az uniós szankciók, melyekről Josep Borrell jókedvűen viccelődik. Nem vicc, hogy közeleg a tél, fűteni kell az iskolákat, biztosítani az európai ipar energiaellátását.

A biztonság és mindenhatóság illúziójától megbódult európai politika felelőtlenül áll a háborúhoz, meggyőződésem szerint nem mérlegel megfelelően. A szankciók indokolatlan és aránytalan terhet rónak az európai átlagemberre, a háború lezárását nem elősegítik, hanem hozzájárulnak annak további elhúzódásához, továbbá az európai gazdaság versenyképességét is csökkentik. Sokan örülnénk, ha bölcsességet mutatnának vezetőink és gazdasági, politikai és diplomácia erőforrásaikat az egész világ előtt példaként járva, a konfliktus deeszkalációja érdekében mozgósítanák. Nem utolsó sorban azért is döbbenetes a brüsszeli elit ezen viselkedése, mivel az európai lakosság nagy részét érintő és szűkülő gazdasági mozgástér nem éri el az elit ingerküszöbét, mi több, meg sem érzik azt.

Miért különleges a magyar kormány válságkezelése ellentétben más európai kormányokéval?

Már a pandémiás válság kezelése kapcsán is láthattuk, hogy a kormány válságkezelési logikája eltér a korábbi baloldali gyakorlattól és nem a megszorítások és az adóemelés útját követi, hanem racionalizálta a költségvetést és a kihívásoknak megfelelően átcsoportosításokat végzett. Az inflációs válságot csökkentik az ársapkák bevezetése, valamint a jegybank erőfeszítései. A kormány válságkezelése európai összevetésben is kiemelkedőnek mondható, ezt igazolják a KSH friss adatai is, melyek szerint a magyar bruttó hazai termék (GDP) az előző év harmadik negyedévéhez képest több mint négy százalékkal emelkedett, az ötödik legmagasabb az Unió országai között, több hellyel és gyakran százalékpontokkal megelőzve Ausztria, Németország vagy Franciaország növekedését. A 2008-as válság után tapasztaltuk már a neoliberális gazdaságpolitika megszorításainak káros hatásait, melyek Európa-szerte a bérek és nyugdíjak csökkenéséhez, adóemeléshez és végső soron munkanélküliséghez vezettek. Erre az útra visszatérni semmiképpen sem tanácsos. Magyarország más úton ment, központi helyre került az állami beruházások fenntartása és gazdaságélénkítő szerepe. A munkahelyek megtartása és a gazdasági recesszió elkerülése nem megszorításokkal és korlátozásokkal, hanem határozott beruházásösztönző és előre tekintő gazdaságpolitikával lehetséges. Varga Mihály pénzügyminiszter korábban úgy fogalmazott, hogy

A nyilatkozat rámutat arra, hogy a magyar kormány az emberek érdekeit központi helyen kezeli, a vezetés nem távolodott el a mindennapok realitásától, és képes összeegyeztetni a nemzetgazdaság stratégiai szempontjait a polgárok hétköznapi érdekeivel is. Az már csak hab a tortán, ha a magyar kormány válságkezelési döntéseit sorra követik a nyugati tagállamok, ahogyan korábban a gazdaságfehérítés iránt tett erőfeszítéseket elismerte a Nyugat – köztünk az USA – is.

Láthatóan nem a brüsszeli elit nagyjai, hanem a „kisemberek" szenvedik el a szankciók okozta következményeket, ahogyan Ön is említette. A brüsszeli vezetők miért veszik semmibe az emberek hangját, és mi történhet, ha tovább erőltetik a további szankciók bevezetését?

Nyilvánvaló, hogy a támogatások nem elegendőek ahhoz, hogy Oroszországot Ukrajna legyőzze, vagy teljes visszavonulásra kényszerítse, arra azonban bőségesen elegek, hogy a hadi állásokat megszilárdítsa, elhúzódó, kegyetlen és értelmetlen szenvedést okozva emberek millióinak.

Jól látható, hogy egyes háborúpárti politikai megfontolások fontosabbak Brüsszelben, mint a béke, a biztonság és a polgárok jóléte. Kétélű kard a szankciós politika, és mindkettő fontos eret vághat. Egyrészről nőnek a megélhetés költségei, szűkülnek az emberek lehetőségei, csökken a gazdasági versenyképesség. A szankció innen nézve az Európai Uniót, annak tagállamait és az itt élő polgárokat sújtja. Ennek a kérdésnek a megválaszolása során azt lehet felismerni, hogy

Nyilvánvaló hazugság lenne azt állítani, hogy Brüsszel vezetői nem ismerik a polgáraik céljait és érdekeit, amikor korábban őket pont azok a polgárok választották meg saját vezetőjüknek. Tekintve, hogy a tagállami és egyben európai polgárok érdekei ismertek, nehéz lehet azokat letagadni, és minden azzal szemben való döntés vagy tevékenység a népképviselet sajnálatos meggyalázása.

Mi várható a következő időszakban: a tél beköszöntével várható, hogy a brüsszeli politikusok felébrednek és taktikát váltanak?

Magyarország folyamatosan felhívja a figyelmet arra, hogy a szankciók egyedül Európát sújtják, az európai térségbe csatornázott energiahordozók jelentősen kisebb mértékben állnak a társadalom rendelkezésre, míg a polgárok elégedetlensége – gondolva a franciaországi tüntetésekre, vagy a németek 200 milliárd eurós segélycsomagja körüli vitákra – egyre inkább tetten érhető. Olaf Scholz német kancellár egészen Kínáig ment tárgyalni, hogy politikai stabilitását biztosítani tudja, amely lépését számos kritika érte a német koalíció részéről. A hétköznapi brüsszeli politikában egyre több olyan nyilatkozat üti fel a fejét, miszerint a szankcióknak nem is az volt a célja, hogy Oroszországot térdre kényszerítse, és a szankciópárti politikusok elkezdték korábbi – téves – döntéseiket utólagosan újra indokolni, amely egyértelműen abba az irányba mutat, hogy a brüsszeli politikusok ébredni kezdtek, egyben taktikát is váltottak, csak a probléma most is ugyanaz, mint eddig, hogy a taktika mögött nincs stratégiai cél, vagy annak részletei számunkra még ismeretlenek. Ahogyan a korábbi döntéseik indokát most is átírni törekszenek, úgy ezen magatartás a jövőben is alappal várható a Brüsszelben ülő, szankciópárti politikusoktól.