Zelenszkij újabb országot akar bevonni a háborúba

Volodimir Zelenszkij
Vágólapra másolva!
Volodimir Zelenszkij nemrég elszólta magát és kijelentette, hogy az orosz-ukrán háború a következő hónapokban véget ér. A szavaiból nyilvánvaló volt, újabb országot akar bevonni a háborúba, Kínát. Amikor azonban a pontos időpontról kérdezték, gyorsan kijavította magát és azzal folytatta, hogy a háború csak Ukrajna győzelmével, vagy az oroszok békekötésével érhet véget.
Vágólapra másolva!

Az ukrán elnök kijelentésére többek között az is okot adhat, hogy Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a kínai elnökkel zajlott tárgyalása kapcsán meglebegtette: Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként befolyást tud gyakorolni Oroszországra,

és „segíthet abban, hogy véget vessenek Ukrajna brutális orosz megszállásának és lerombolásának".

A tárgyalóasztalnál azonban még mindig nem ül senki

Az ukrán elnök „optimizmusa" ellenére azonban a tárgyalóasztaloknál továbbra sem tudott még találkozni Ukrajna és Oroszország. Emlékezetes, a tárgyalásokat illetően az ukrán elnök legutóbb mindössze arra mutatott rá, hogy szerinte

Volodimir Zelenszkij Forrás: Ukrán Elnöki Iroda

Vlagyimir Putyin titkos, míg az ukránok nyilvános béketárgyalást szeretnének. Az ukrán elnök ennek kapcsán is csupán azzal érvelt, hogy meglátásuk szerint Oroszország „nyilvános háborút" folytat a Nyugat ellen.

Kérdés csupán az, hogy Kína valóban segítséget nyújthat-e az ukránoknak a háború lezárásában, vagy inkább Oroszország mellé áll.

Ennek kapcsán azonban intő jel lehet Kijev számára, hiába „toporzékol" az Európai Parlament, Kína ellenzi Oroszország kizárását a nemzetközi szervezetekből. Ugyancsak kérdés, hogyan alakul az Egyesült Államok közreműködése a konfliktusban, egyelőre a fegyverszállítmányok növeléséről lehet hallani - írta a mandiner.hu.