Hatalmas olajfoltot fedeztek fel a Dunán

Vágólapra másolva!
A hatóságok kőolajfoltokat észleltek a Dunán a 936-os folyamkilométertől a Vaskapu I. vízerőmű zsilipjéig terjedő szakaszon - írja a Maszol a Román Vízügyi Igazgatóság (ANAR) tájékoztatása alapján.
Vágólapra másolva!

Az ANAR azt írta a Facebookon, hogy olajszennyezés hat kilométer hosszan húzódik, és tájékoztatták róla a Mehedinţi megyei vízügyi igazgatóságot.

A Hidroelectrica Rt. munkásai már az este elkezdték a semlegesítési munkálatokat, abszorbens anyagokat vetettek be és olajfelszívó gátat telepítettek a szennyezés terjedésének a megállítására.

A szakemberek továbbra is felügyelik a helyzetet" – írták.