Bűnösnek mondta ki a bíróság a Gyurcsány-párti Varju Lászlót garázdaságban és a választás rendje elleni bűntettben

Varju László, plakát, DK, parkolás
Vágólapra másolva!
Bűnösnek mondta ki a bíróság Varju Lászlót garázdaságban és a választás rendje elleni bűntettben - írta a Mandiner.
Vágólapra másolva!

A képviselő ellen 2020 áprilisában emelt vádat az ügyészség. Az egyik vádpont szerint Varju a Gyurcsány-párt képviselőjelöltjeként a 2018-as országgyűlési választások előtt egy kávézóban találkozott egy független jelölttel, akinek – a választáson való győzelmi esélyeinek növelése érdekében – anyagi juttatást ígért, annak visszalépéséért cserébe. A független jelölt azonban elutasította az ajánlatot.

A másik két vádpont az ellenzék 2018. decemberi akcióját érinti az MTVA-székháznál. Ennek kapcsán a december 16-án az épületbe bejutó ellenzéki képviselők öt pontból álló követelést akartak a köztelevízió adásában beolvastatni, a biztonsági őrök azonban megakadályozták őket ebben. Másnap azonban folytatódott az ellenzéki botránykeltés, a dulakodásban pedig Varju nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának.

A képviselőt a biztonságiak ki akarták vezetni, majd vele szemben – erőszakos ellenállása miatt – testi kényszert alkalmaztak, azonban Varju László továbbra is ellenszegült, és egy biztonsági őrnek nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott.

Elítélték Varju Lászlót Forrás: Facebook

A bíróság hétfőn kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki a képviselőt garázdaság vétsége és választás rendje elleni bűntettben, ugyanakkor felmentette a súlyos testi sértés vádja alól. Ezért a törvényszék a képviselőt összesen 900 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Az eljáró bíró indoklásában elmondta: Varjuék jogszerűen tartózkodtak az MTVA Kunigunda utcai épületben 2018 decemberében. Ugyanakkor idézte az ügyben született korábbi polgári peres ítéletet, amely azt állapította meg, hogy bár valóban jogszerűen tartózkodtak az intézményben a képviselők, Varju László erőszakkal akart bejutni egy stúdióba.

A törvény nem adott arra lehetőséget, hogy a képviselők az élő adást megzavarják és beolvassák a petíciójukat

– hívta fel a figyelmet a bíróság. A biztonsági őrök magatartása jogszerű volt, így fel sem merül Varju részéről a jogos védelem. Varju kihívóan közösség elleni magatartást valósított meg a bíróság szerint, ugyanakkor nem akart szándékosan sérülést okozni az egyik őrnek.

A választás rendje elleni bűntettről szólva a bíró elmondta: egyáltalán nem hallatszik, hogy az érintett független képviselő provokálná Varjut, aki viszont többször a visszalépésre akarta rábírni Horváth Imrét.