Vágólapra másolva!
Nasszer el-Kelaifi, az Európa futballklubjait tömörítő szervezet (ECA), egyben a Paris Saint-Germain elnöke elismerően beszélt Lőw Zsoltról, aki Thomas Tuchel másodedzője volt a francia csapatnál.

- mondta az ECA budapesti kongresszusa után az M1 aktuális csatorna érdeklődésére a PSG elsőszámú vezetője, aki felidézte, hogy 2018-ban "nem kevés pénzt kellett fizetniük" a magyar szakemberért, aki akkor még egy másik klubnál dolgozott.

El-Kelaifi elismerően beszélt Lőw Zsoltról Forrás: AFP/Michael Steele

"De bíztunk benne, mert fantasztikus szakember, nagy érték volt a számunkra. Úgy gondolom,

- tette hozzá a katari sportdiplomata.

A magyar tréner először 2018-ban volt Thomas Tuchel segítője, majd követte a német szakembert a PSG-től a Chelsea-hez is, amellyel Bajnokok Ligáját nyertek, a múlt héten pedig a Bayern Münchennél lett Tuchel edzői stábjának tagja.