Senki sem érti: Titokzatos ajtót találtak a Marson

Vágólapra másolva!
Titokzatos marsi "ajtóról" készített fotót a NASA robotja, a Curiosity. Szakértők szerint azonban a téglalap alakú nyílásban nincs semmi rendkívüli, azt természeti erők hozták létre.
Vágólapra másolva!

A fekete-fehér, meglehetősen szemcsés fotót a Curiosity Mastcam nevű kamerája készítette május 7-én, és ahogyan ilyenkor lenni szokott, az összeesküvéselmélet-hívők fantáziája alaposan beindult, táptalajt adva a képtelenebbnél képtelenebb teóriáknak.

Forrás: NASA/JPL-Caltech/MSSS

Ashwin Vasavada, a Mars Science Laboratory nevű projekt egyik kutatója a Gizmodo portálnak elmondta, hogy korábban is láttak már több, a képen látható alakzathoz hasonló képződményt a Marson.

Ezek eróziós folyamatok révén, ősi homokkövek összeépülésével és lepusztulásával jönnek létre.

Vasavada szerint a felvételen látható "ajtó" kevesebb mint fél méter magas, és valószínűleg úgy jöhetett létre, hogy a marsi homok mozgása miatt az összeállt homokkövek idővel eltemetődtek, majd újra felszínre kerültek. E folyamat miatt a homokkő változó nyomásnak volt kitéve, így az anyag több helyen megrepedt.

– magyarázta Vasavada, miért látszódik ajtónak a természeti képződmény.

A különös fotót a NASA rovere, a Curiosity készítette Forrás: NASA/JPL-Caltech/MSSS

Szkeptikusok szerint ráadásul a fotó perspektívája eléggé csalóka, a kinagyított képen a repedés egyáltalán nem emlékeztet mesterségesen kialakított átjáróra.

A Curiosity marsjáró augusztus 12-én landolt a vörös bolygón, a Gale-kráterben. Az eltelt 3472 marsi nap során összesen 28 kilométernyi utat tett meg. Ha éppen nem köveket vagy talajmintákat gyűjt, az eszköz kamerája, a Mastcam fotókat készít a planéta felszínéről.

Nem a marsi kép az egyetlen közelmúltban megjelent félrevezető fotó. Nemrég a kínai űrügynökség közölt képet egy holdi kockáról, amiről később kiderült, hogy közelebbről szemlélve csupán egy egyszerű szikladarab.