Tóth Andi letolt nadrágban lépett színpadra, teljesen kilátszott a bugyija - képek

Tóth Andi
Vágólapra másolva!
Tóth Andi elképesztően dögös szettben lépett színpadra, ezúttal a bugyija látszódott ki szinte teljesen a csípőnadrágjából, ráadásul a koncertjei közben. Bár nemrég arról beszélt egy interjúban, hogy meglehetősen szégyenlősnek érzi magát, ennek a teljes ellentét mutatja a közönségnek. Videói és képei alapján a kilógó bugyi sem zavarta, sőt, még erotikus csípőmozgásokat is lejtett a színpadon éneklés közben.
Vágólapra másolva!
Forrás: Tóth Andi/Instagram
Forrás: Tóth Andi/Instagram