12 éves kislányt erőszakolt meg egy bébiszitter

Kristi Cline
Vágólapra másolva!
Egy gyermekgondozót és egy egykori rendőrt azzal vádolnak, hogy 2008 és 2010 között szexuálisan zaklattak egy felügyeletükre bízott kislányt. A nő pornográf képeket is készített a gyerekről, és továbbküldte az egyik barátjának. 10 évvel az eset után bíróság elé került az ügy, ahol az áldozat mindent elmondott.
Vágólapra másolva!

Egy évtizeddel az eset után a bébiszittert és párját bíróság elé állították Virginiában. A tárgyaláson a most 25 éves áldozat elmondta, hogy mindössze 12 éves volt, amikor zaklatni kezdték a nő lakásán, ahol 2008 és 2010 között a délutánjait töltötte mindennap, amint a tanítás véget ért. A fiatal nő azt is elmondta, hogy Cline

meztelen képeket készített róla, emellett fenyegették és szexre kényszerítették. Azt mondták neki, ha bárkinek megemlíti a történteket, megölik.

Kristi Cline Forrás: Newport News Police Department

Így a lány több mint tíz éven keresztül hallgatott. Amikor azonban már felnőtt nőként, egy hathónapos kislány anyukája lett,

rettegni kezdett attól, hogy egyszer az ő gyerekének is hasonló dolgokat kell átélnie,

amit nem bírt volna elviselni. Így vette a bátorságot, és feljelentette a zaklatókat.

A pár tagadja a vádakat, ügyvédeik pedig

azzal próbálták felmenteni őket, hogy a nőt nem a bébiszittere és párja, hanem mások zaklatták, ami miatt bipoláris zavarban és depresszióban szenved,

és tévesen őket vádolja. Hozzátették, több bizonyítékuk is van arra, hogy Cline és Jones ártatlanok.

Többek között azt is állították, hogy Jones 2008 és 2010 között rendőri munkáját végezte abban az időben, amikor a kislány végzett az iskolában. A per még tart.

Forrás: DailyStar