Súlyos büntetést kapott a Ryanair

Vágólapra másolva!
300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot kapott a Ryanair - jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter. 
Vágólapra másolva!

Június 10-én Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatósági eljárást indított a Ryanair-DAC légitársasággal szemben az extraprofit-különadó áthárítása témájában.

Szakmai irányító szervként az Igazságügyi Minisztérium végigkövette a vizsgálatot, melynek végén a fogyasztóvédelmi hatóság a mai napon jogsértést állapított meg, ugyanis a légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat.

A fogyasztóvédelmi bírság összege: 300 millió forint

Ahogy a Kormány megígérte, meg fogjuk védeni a magyar embereket és az extraprofit-különadó áthárítása esetén minden esetben fogyasztóvédelmi vizsgálatot fogunk indítani.

A háborús infláció és a háborús gazdasági helyzet megköveteli, hogy amelyik multicég extra profitra tesz szert, az vegye ki a részét a rezsivédelem és a honvédelem költségeiből!

Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak. Az extraprofit-különadó megkerülését vagy áthárítását fogyasztóvédelmi vizsgálattal és bírsággal fogjuk büntetni a továbbiakban is!

- írta a miniszter.