Rendkívüli, százezer forintos rezsitámogatást fizet minden dolgozójának a Mészáros Csoport

mészáros, csoport, szervezet, alapítvány
Vágólapra másolva!
A dolgozói iránt érzett felelősségből minimum nettó százezer forintos rezsitámogatást fizet minden munkavállalójának a Mészáros Csoport. A megemelkedett rezsiköltségek és a növekvő infláció okozta terhek enyhítésére szánt összeget október 15-től december végéig fizetik ki a vállalatcsoporthoz tartozó cégek - írja Origohoz eljuttatott közleményében a Mészáros Csoport.
Vágólapra másolva!

A Mészáros Csoport több mint 25 ezer dolgozót foglalkoztat, az ország egyik legnagyobb munkaadója, ezzel együtt felelősséget érez értük és családjaik anyagi biztonságáért. Ebből fakadóan a vállalatcsoport tulajdonosa és cégvezetői egyetértésben azt a döntést hozták, hogy

a magas infláció, különösen az élelmiszerárak, valamint az energiaválság okozta rezsiárak jelentős megemelkedése miatt a felsővezetők kivételével minden munkavállalóját minimum nettó százezer forintos, egyszeri rezsitámogatásban részesíti.

Ez a támogatás egy átlagfogyasztással rendelkező dolgozónak 4 havi áram- és gázszámláját fedezi. Mivel az egyes cégekre már önmagukban a megugró rezsiköltségek is jelentős terhet rónak, szükség esetén tulajdonosi tőkebevonással biztosítják az extra-támogatások kifizetéséhez szükséges forrást. A Mészáros Csoport reményét fejezi ki, hogy egyre többen lesznek azok a hazai munkáltatók, amelyek ugyan maguk is küzdenek a megemelkedett energia- és alapanyagárakkal, valamint az inflációval, de pénzügyi helyzetükhöz mérten kompenzálni tudják dolgozóik megugró terheit.

Segítséget nyújt dolgozóinak a rezsiköltségek kifizetéséhez a Mészáros Csoport Forrás: Mészáros Csoport

A Mészáros Csoport a magyar gazdaság egyik legtőkeerősebb és legnagyobb szereplőjeként a nemzetgazdaság számos stratégiai ágazatában jelen van, így a többi között az építő-, az élelmiszer-, az energiaiparban, valamint a bankszektorban, a turisztikában és a mezőgazdaságban. A csoporthoz jelenleg több mint 300 cég tartozik, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak hazánk gazdasági teljesítményének növeléséhez.