Hogyan jutottak el a guruló dollárok Amerikából a magyar baloldalhoz?

Korányi Dávid, Bajnai Gordon,  FOTÓ FOTÓTÉMA épületfotó SZEMÉLY Közéleti személyiség foglalkozása politikus miniszterelnök tanácsadó államtitkár
Washington, 2009. december 4. Bajnai Gordon miniszterelnök Korányi Dávid kül- és biztonságpolitikai szakállamtitkárral (j) áll a Capitolium előtt sajtótájékoztatója után washingtoni látogatása második napján, 2009. december 3-án. MTI Fotó: Beliczay László
Vágólapra másolva!
Nemrég kiderült, hogy a baloldal elképesztő összegeket kapott az Egyesült Államokból a 2022-es választási kampányra, amelyeket aztán a Gyurcsány vezette közös lista többek között arra használt fel, hogy 100 millió forintos megbízást kössön a Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdattal, amely illegális adatgyűjtést követően kampány SMS-ekkel árasztott el egymillió embert. A tengerentúlról érkező guruló dollárok mögött Korányi Dávid állt, aki pályafutását Gyurcsány-fiókaként kezdte, majd Soros György magyarországi helytartójaként irányította a dollárbaloldal magyarországi tevékenységét. Egy ideig Karácsony Gergely tanácsadójaként is dolgozott, de mára kiderült, valójában a tartótisztje volt, eredetileg ugyanis az amerikai szponzorok Karácsonyt akarták miniszterelnök-jelöltnek - végül Márki-Zay előtérbe kerülése után is onnan irányított, most pedig, hogy elbukták a választást, visszament Amerikába.
Vágólapra másolva!

A guruló dollárok

Példa nélkülinek is nevezhető az, hogy a magyar baloldal kampányát gyakorlatilag teljes egészében az Egyesült Államokból finanszírozták, ez a tény ráadásul úgy került a nyilvánosság elé, hogy Márki-Zay Péter, Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök-jelöltje véletlenül elszólta magát, és beismerte, hogy több százmillió forintos támogatás érkezett a tengerentúlról (később kiderült, hogy legalább kétmilliárdos).

A támogatások az Action for Democracy nevű amerikai alapítványtól érkeztek. A szervezet közvetlenül a választások előtt jött létre egyetlen céllal, mégpedig a magyar választások befolyásolására. Ilyen külföldi befolyásolási kísérletre a rendszerváltás óta nem derült fény, azonban mindez egy jól bejáratott módszertan és kapcsolatrendszer eredménye.

A guruló dollárokból pedig nemcsak Márki-Zay mozgalmához jutott, hanem ahhoz a Bajnai Gordonhoz köthető DatAdathoz is, amely illegálisan, lopott adatokkal dolgozott a választási eredmény befolyásolásán. Az is kiderült, hogy a bukott miniszterelnök-jelölt mozgalma a nagyjából kétmilliárd dolláros támogatásból SMS-kampányokat, Facebook-hirdetéseket és óriásplakátokat is vásárolt. De ebből a pénzből jutott a dollárbaloldal kampányközpontjára, valamint a DatAdathoz kapcsolódó üzletek megkötésére.

Bajnai Gordon cégéhez is bőven került a pénzből Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Az említett céget Bajnai Gordon és volt titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám irányítja; a kampány során nagyjából egymillió ember adatait szerezték meg illegálisan és árasztották el őket SMS-üzenetekkel. Ez a tevékenység minden bizonnyal szabálysértő volt, a rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomozást is indított az ügyben.

Az Észtországban bejegyzett cégcsoport körül olyan nevek bukkannak még fel, mint például Paul Hilder, aki az ezredfordulón társalapítója volt a Soros-pénzből kiépített, a spekuláns által terjesztett nyílt társadalom elképzelésre utaló „Opendemocracy.net" elnevezésű internetes felületnek. A cégcsoport szintén együttműködik a Ben Horowitz vállalkozásának tulajdonában álló Nationbuilder nevű amerikai közösségi kampányfejlesztő vállalkozással.

A DatAdat és a Nationbuilder egyik facebook messengeres botprogramját használja például Gyurcsány Ferenc is.

Ennek alapján nem is csoda, hogy a DatAdat szolgáltatásainak haszonélvezői mind a dollárbaloldal kötelékéből kerülnek ki, még Gyurcsányné internetes oldalán is a korábbi adatok szerint a DatAdat egyik leányvállalata szerepel adatfeldolgozókként. A cég viszont nemcsak a választásokba próbált meg belenyúlni, hanem az előválasztás eredményébe is, ahol Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely oldalán kapcsolódtak be a "versenybe".

Márki-Zay Péter legalább 100 millió forintot fizetett a DatAdatnak Forrás: Origo

Márki-Zay Mindenki Magyarországa Mozgalma nevében egy keretszerződést kötöttek a bécsi székhelyű DatAdat GmbH-val kommunikációs kampány- és rendezvényszervezés, kommunikációs tanácsadás, adatbázis-építés, illetve közösségi média alapú kampányszervezés ellátása tárgyában, több százmillió forint nagyságrendben. A nemrég napvilágot látott információk szerint pedig könnyen rá lehet jönni, hogy honnan jutott erre pénz.

Karácsony Gergely tartótisztje, Korányi Dávid

A hónap elején Karácsony Gergely bejelentette, hogy az év végén távozik a főtanácsadója, Korányi Dávid, aki korábban szocialista jelöltként már indult európai parlamenti választásokon, a főpolgármesternek pedig havi egymillió forintért adott tanácsokat. Az igazság viszont az, hogy Korányi inkább egyfajta tartótisztként lett Karácsony mellé rendelve, mivel a szponzorok eredetileg Karácsonyt akarták baloldali jelöltnek, csak akkor cserélték Márki-Zayra, amikor a helyzete tarthatatlanná vált.

Korányi egyébként a minap éppen azzal bukott le, hogy a Soros-birodalom legkedveltebb helyén, Connecticutban vásárolt magának luxusvillát, majd miután ez kiderült, feleségén, Mihalik Enikőn keresztül üzengetett a modell Instangram-oldalán. A zavaros magyarázkodást viszont saját maguk sem tudták követni, így csak az derült ki, hogy nem tudnak elszámolni a luxusházzal - így lett aztán egy mondaton belül a ház árának forrása előbb egy lakáseladás, utána pedig egy hitel.

Korányi Dávid Soros György magyarországi helytartójaként Karácsony Gergely tevékenységét is felügyelte Forrás: facebook / Karácsony Gergely

Korányi nevéhez köthető a korábban már említett Action for Democracy szervezet, amely a guruló dollárokat eljuttatta a magyar baloldalhoz. Karrierje egyébként egy átlagember számára irigylésre méltó gyorsasággal szárnyalt felfelé.

1999-ben még csak a balliberális GKI gazdaságkutató elemzőjeként dolgozott, 2002 és 2004 között azonban már az MSZP frakciója mellett gazdasági, külügyi és európai integrációs területen tevékenykedett, majd 2007-től már az MSZP Balegyenes Munkacsoportjának, majd a Magyar Progresszív Társaság Platformjának alapítója, továbbá elnökségi tagja is lett.

Korányi nem sokkal később Bajnai Gordon miniszterelnöki főtanácsadója, majd kül- és biztonságpolitikáért felelős szakállamtitkára lett, és 2009-ben a 16. helyen szerepelt a szocialisták listáján. A kormányváltást követően főnökével, Bajnai Gordonnal az Egyesült Államokban folytatta karrierjét, ahol többek között Soros György egyik legjelentősebb nemzetközi háttérszervezetének, az ECFR-nek (Külkapcsolatok Európai Tanácsa) is a tagja lett.

Feltűnő az is, hogy Korányi folyamatosan olyan munkahelyeken köt ki, ahová valósággal özönlik Soros György pénze. Jól jelzi, hogy mennyire fontos szerepet tölt be Soros birodalmában, hogy a spekuláns egymillió euróval támogatta Budapestet a koronavírus-járvány alatt, miközben ő éppen

Karácsony Gergely "tanácsadójaként" dolgozott, a pénzről pedig teljes mértékben ő rendelkezhetett. Mint mondta: "azt már mi mondtuk meg, hogy mire van leginkább szükségünk."

A fővárosi egymilliós kamumegbízatása mellé azonban jutott még bőven munka számára, máskülönben nehezen tudta volna kifizetni a közel egymilliárd forintos amerikai luxusvilláját. Nem meglepő viszont, hogy ezen munkák ezer szálon kapcsolódnak a Soros-birodalomhoz. Tanácsadó a Soros Nyílt Társadalom Alapítványa által támogatott Globsecnél, energiadiplomáciai vezető munkatárs a Washingtonban székelő Atlantic Councilnál, de ahogy említettük, tagja az ECFR-nek is.

Mit kérhettek az amerikaiak a dollárbaloldaltól?

Hollik István is arról beszélt korábban, hogy Márki-Zay átverte a magyar embereket, beleértve a saját szavazóit is, mert külföldi befolyás alatt volt, és ezért a pénzért az adományozók „szoktak kérni valamit".

Hivatalosan 1,8 milliárd forintot juttatott el a szervezet Márkiékhoz, akik a lelepleződésüket követően folyamatosan próbálták elbagatellizálni az ügyet. Márki-Zay emiatt többször is hazudott, például azt állította, hogy Korányi csak 2022-ben tűnt fel.

Az ukrán - orosz háború kitörését követően a kérések között szerepelhetett az is, hogy a dollárbaloldal egy esetleges választási győzelmet követően mindenben támogassa a szintén az Egyesült Államok által finanszírozott és irányított kijevi rezsimet, és az Egyesült Államok háborús stratégiáját. Ezt bizonyítja az is, hogy - ezt többek között Kunhalmi Ágnes nyilatkozatából tudjuk -, hogy még a választási kampány hajrájában is az amerikai érdekeket képviselte a baloldal.