Szemétkáosz kellett ahhoz, hogy Karácsonyék kifizessék a kukásoknak azt, ami jár

kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, 2022.10.06., József körút, Nagykörút
József körút
Vágólapra másolva!
Kedd óta sztrájkoltak a kukások Budapesten, és csütörtök estére hatalmas lett a szemétkáosz. Karácsony Gergely folyamatosan a kormányra mutogatott, azt állította, a fővárosnak nincs pénze, aztán tegnap estére kiderült: a főpolgármester megint hazudott. Sikerült megállapodni a szakszervezettel, több juttatásban és fizetésemelésben is - vagyis a főváros baloldali vezetése eddig is ki tudta fizetni a kukások megérdemelt járandóságát, csak amíg válságos nem lett a helyzet, nem akarta. Ehelyett folyamatosan a szemétszállítók ellen hergelték a közvéleményt. 
Vágólapra másolva!

A fővárosban kedd óta egyre nagyobb méreteket öltött a szemétkáosz, amelyért a főpolgármester és a baloldali vezetésű fővárosi önkormányzat volt a felelős. Kedden már Rákospalotáról és a testvérhegyi telephelyről sem gurult ki a kukáskocsik egy része, a csepeli telephelyen pedig a beszámolók szerint a köztisztasági dolgozók és a takarítók is csatlakoztak a sztrájkhoz, valamint az Ecseri úti telephelyen várták azokat a vezetőket, akik tárgyalóképesek. A munkások azon háborodtak fel, hogy Tringer Ágoston, a BKM kommunikációs igazgatója két héttel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy a BKM FKF Hulladékgazdálkodási Divíziójánál jó kukásnak lenni, hiszen

EZ AZONBAN MÁR CSAK AZ UTOLSÓ CSEPP VOLT A POHÁRBAN, A DOLGOZÓK MOST A KORÁBBI MEG NEM HALLGATOTT KÉRÉSEIKET IS SZÁMONKÉRTÉK A BKM VEZETŐITŐL, AKIK IDŐKÖZBEN MEGJELENTEK A TELEPHELYEN.

A szemétszállítók sérelmezték azt, hogy a főváros baloldali vezetése hazugságokat terjeszt a fizetésükről, ráadásul ellenőröket vettek fel, hogy kémkedjenek a dolgozók után, az ellenőrök viszont sokkal többet keresnek, mint ők. Azt is hozzátették, hogy nem megfelelő a járműveik műszaki állapota.

A kukások munkabeszüntetése hatalmas káosszal fenyegetett, ugyanis mindenki a bőrén érezhette, hogy milyen, ha nem végzik el a munkájukat a kukások.

Néhány nap alatt egész Budapestet ellepték a szeméttel telerakott, bűzölgő kukák, és több lakótelepen is figyelmeztetések olvashatóak a lakóházakban a helyzetről.

A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, Vaskapu utca, 2022.10.06.
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, 2022.10.06., József körút, Nagykörút
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, 8. kerület
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, Haller utca
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, Haller utca
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, 2022.10.06., József körút, Nagykörút
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, Haller utca
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, 2022.10.06., Práter utca
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, Haller utca
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, 2022.10.06., József körút, Nagykörút
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, 2022.10.06., Práter utca
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, Mester utca, 2022.10.06.
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, 2022.10.06., Futó Utca
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, 2022.10.06., Óbuda
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, 2022.10.06., Futó Utca
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, 2022.10.06.,
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, 2022.10.06., Miatyánk utca
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, 2022.10.06., Anker köz
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, 2022.10.06., Óbuda
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest,  2022.10.06.
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest,  2022.10.06., Ferenc körút
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, 2022.10.06., Újpest, Árpád út
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, 2022.10.06., Közraktár
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, 2022.10.06., Újpest, Árpád út
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, 2022.10.06., Újpest, Árpád út
kuka, kukák, szemét, FKF, Budapest, 2022.10.06., Bajcsy Zsilinszky út és a Deak tér környéke

A helyzet súlyosságát jelzi az is, hogy Karácsony Gergely a Magyar Nemzet értesülései szerint a katasztrófavédelemhez fordult, és azt kérte, hogy vegyék át a főváros feladatait.

Ezzel gyakorlatilag a baloldali főpolgármester beismerte, hogy a főváros képtelen ellátni a feladatait.

A főváros vezetése semmibe vette a kukások igényeit - aztán megijedt

A kukások havi fizetése nem haladja meg a nettó 220-250 ezer forintot, amihez semmiféle extra juttatás nem társul.

A nehéz fizikai munkát végző kukások minden nap fél 5-kor kelnek, ha kell, esőben, hóban, fagyban dolgoznak, nem éppen tiszta körülmények között.

Arról pedig még nyár elején írtunk, hogy az FKF-nél annyira rossz volt már akkor a helyzet, hogy kukahiány ütötte fel a fejét. Elfogytak a 120 literes kommunális, és majdnem elfogytak a lakossági 120 literes, kék fedelű papírgyűjtő tartályok, ezért ismét hosszasan kellett várakozniuk az új szerződőknek, illetve azoknak, akik típuscserét szerettek volna.

Karácsony Gergely most sem volt képes vállalni a saját felelősségét

A főpolgármester azért, hogy mentse a bőrét, a kormányra próbálta hárítani a felelősséget, és a sztrájkkal kapcsolatosan a következőt írta a közösségi oldalán. "A főváros a hulladékszállításban a Kukaholdingnak nevezett állami cégszörny alvállalkozója, amely egyszerűen nem fizeti meg a budapestiek által befizetett szemétdíjat: az elmúlt 3 évben az állami Kukaholding 15 milliárd forintot nem adott vissza Budapestnek"

Közösségi oldalán Karácsony Gergely mindehhez annyit tett hozzá, hogy a kukások bérének megemelése csak akkor lehetséges, ha a kormányzati szemétholding törleszti adósságát, és visszaadja azt a 15 milliárdot, amit a budapestiek szemétdíjából elvett.

Erről azonban hamar kiderült, hogy egyszerű hazugság, a "Kukaholding", vagyis a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. közleményében cáfolta a főváros állításait. Mint írták, az

Karácsony Gergely hallgat kedvenc cégvezérére, a milliárdos Mártha Imrére Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Közleményükben arról is szóltak, hogy a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben

TÖBB FORRÁST JUTTATNAK A BKM BUDAPESTI KÖZMŰVEK NONPROFIT ZRT.-HEZ, MINT A KORÁBBI ÉVEKBEN.

Tehát ezek alapján bebizonyosodott, hogy Karácsony Gergely ismét hazudott, és nem tudja vállalni a felelősséget a tetteiért.

Mártha Imre luxusélete Forrás: Metropol

Ennél is árulkodóbbak az idei finanszírozási adatok, a budapesti közműcég ugyanis több pénzt kapott annál, mint amennyit a fővárosi lakosok szemétdíjként befizettek.

Idén eddig a befolyt díjak nagysága meghaladta a 18,2 milliárd forintot. Ezzel szemben az állami holding 19,6 milliárd forintot fizetett ki a fővárosi közműszolgáltató cégnek. A többlet tehát 1,4 milliárd forint.

RÁADÁSUL AZ ÖSSZEG NEM IS A TELJES SUMMA, HANEM ANNAK CSUPÁN A 75 SZÁZALÉKA. VAGYIS AZ ELSZÁMOLÁSKOR, A MENNYISÉGI ADATOK ISMERETÉBEN KIFIZETIK MAJD A FENNMARADÓ 25 SZÁZALÉKOT IS.

Emellett az állami holding más összegeket is megfizet közvetlenül a szemétszállítási közszolgáltatás ellátásával összefüggésben. Utóbbi összeg a fővárosra vetítve hozzávetőleg további egymilliárd forintot tett ki az idén.

A Miatyánk utcában szó szerint szeméthegyek állnak Fotó: Csudai Sándor - Origo

A luxuséletet élő FKF-vezér kukásautóba ülve pózolt

Állításaik szerint keddig nem is tárgyalt velük a vezetés részéről senki. Karácsony Gergelyék korábban kirúgással is fenyegették őket, a munkabeszüntetés hírére viszont szerda reggel Mártha Imre, milliárdos közműcégvezér kisietett az FKF telephelyére, és maga ült be a teherautó volánjához.

Mártha Imre a kukásautóban Forrás: Hír TV

A luxuséletet élő közművezér kukásautóval érkezett, a jelek szerint viszont nem fogadták el ajánlatát, ugyanis a munkabeszüntetés csütörtökön is folytatódott, Budapest utcáit kezdte teljesen elönteni a szemét.

Ki a valódi felelős?

Teljesen világos, hogy a helyzet kialakulásában a legfőbb felelős a Karácsony Gergely vezette főváros. A főpolgármester képtelen irányítani a közszolgáltatásokat. A másik fő felelőse a mostani helyzetnek Mártha Imre, aki sokkal többet foglalkozik luxusjachtjaival és több százmilliót érő autóival, mint a dolgozók helyzetével.

A GYURCSÁNY-FIÓKÁNAK GÚNYOLT MÁRTHA IMRE AZ MVM-VEZÉRKÉNT MEGALAPOZOTT VAGYONÁT ÉVRŐL ÉVRE NÖVELNI TUDJA, ÉS MA MÁR ELSŐSORBAN LUXUSNYARALÁSAIVAL, JACHTÚTJAIVAL, NAPI MÁSFÉL MILLIÓS SZÁLLODASZÁMLÁIVAL ÉS A BENTLEY-VEL KERÜL BE A HÍREKBE.

Az évek alatt sokmilliárdos vagyont halmozott fel, egyes szakértők 50-60 milliárd forintra becsülik csak az ingatlanvagyonát. Az elérhető cégiratok szerint legalább 30 nagy értékű ingatlan van az általa vezetett cég tulajdonában: több budapesti, nagyon értékes helyen fekvő lakás (többek között a 2 milliárdos svábhegyi villája), egy ugyancsak értékes veszprémi ingatlan, több tucat vidéki ingatlan, köztük nagy számban vidéki italboltok is szerepelnek a cég nevén.

Floridában vásárolt ingatlant a közművezér Forrás: Metropol

Na, de hová tűnnek a milliárdok?

Fontos tudni, hogy

Budapest van a legjobb költségvetési helyzetben az egész országban.

A legújabb adatok szerint az idén mégis több iparűzési adó folyhat be a budapesti kasszába, mint a Covid előtti 2019-es csúcsévben.

Rekordbevétele lehet 2022-ben a fővárosnak Forrás: Origo

Jól látszik tehát, hogy a tiltakozó dolgozók helyzetét lehetne rendezni, mert megvan hozzá az elegendő forrás.

A rendszerváltás óta nem volt ilyen szemétkáosz

– válaszolta Karácsony Gergely főpolgármesternek a budapesti kormányhivatal főispánja. A Magyar Nemzet által megismert válaszlevélben Sára Botond emlékeztetett:

A RENDSZERVÁLTOZÁS ÓTA MINDEN BUDAPESTI FŐPOLGÁRMESTER MEG TUDTA OLDANI, HOGY ÖSSZESZEDJÉK ÉS ELSZÁLLÍTSÁK A SZEMETET A FŐVÁROSBAN.

Csütörtök estére aztán kiderült, Karácsonyék megint hazudtak, amikor azt mondták, nincs pénz. Megállapodtak a szakszervezettel: mindenki kap 200 ezer forint egyszeri juttatást, karácsonykor a nem vezető beosztásban dolgozók 120 ezer forint jutalmat, és emelték az alapbért is.

Vagyis eddig is megvolt a pénz a béremelésre, csak a főváros baloldali vezetése nem adta oda a dolgozóknak

- ami nem csoda, hiszen kellett a tanácsadóknak, haveroknak, vagy éppen Mártha Imre juttatásaira.