Óriásit zuhant az SSD-k ára, most érdemes vásárolni

crucial mx500 ssd
Crucial MX500 SSD
Vágólapra másolva!
Esetenként drámaian hatással járt a memóriachipek piacán kialakult túlkínálat.
Vágólapra másolva!

Ugyan a jelek szerint nagyot csökkent a modern merevlemezek megbízhatósága, azonban jó hírrel is tudunk szolgálni a számítógépes háttértárak piacáról, az elmúlt hetekben jelentős árcsökkenés kezdődött a döntő többség számára amúgy is sokkal fontosabb SSD-k piacán.

Különösen jó ötlet lehet mostanában vásárolni az SSD-t Forrás: Crucial

A számos SSD esetében drámai árcsökkenést a bennük lévő NAND memóriachipek túlkínálata okozta. A lapkák árainak fenntartása érdekében a gyártóik már jó ideje próbálják csökkenteni az előállított mennyiséget, ám időközben jelentős árvágásra kényszerültek a felhalmozódott raktárkészleteik eladása érdekében, ez csapódott most le a kiskereskedelmi árakon.

Konkrét példát felhozva a népszerű Samsung 970 EVO Plus modell 500 GB-os változatáért karácsony környékén még legalább 28 ezer forintot kellett fizetni, most viszont már 19 ezer forint környékétől kapható. A régebbi számítógépeik miatt SATA csatolófelületű meghajtót igénylőknek sem kell aggódniuk, az örökzöld Crucial MX500 szintén 500 GB-s változata jelenleg durván 16 ezer forintba kerül, míg karácsony környékén még 20 ezret kértek érte a kereskedők.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!