Ezért menekült Dominikára L.L. Junior

L.L. Junior
Vágólapra másolva!
Az elmúlt évben még nagy reményekkel indult neki a 2023-nak L.L. Junior, bár már akkor is voltak jócskán magánéleti problémái. Sejteni lehetett, hogy végleg véget ért házassága Körtvélyessy Kingával, főleg miután elismerte, hogy új barátnője van. Majd újból összeállt a Fekete Vonat egykori tagjaival, nagy lelkesedéssel szervezték az évindító koncertet, ami akár jól is sikerülhetett volna, de mégis botrányba fulladt. A rapper a sok botrány elől, bár nem vallotta be, Dominikára menekült és azóta is mélyen hallgat arról, hogy milyen tervei vannak a jövőre nézve.
Vágólapra másolva!

L.L. Junior neve elég sokat felbukkan a botrányok tekintetében, hol magánéletével, hol karrierjével kapcsolatban történnek vele egyre furcsább dolgok. 2021 nyarán költözött el tőle második felesége és kislánya, akik egyedül hagyták a családfőt hatalmas törökbálinti luxusingatlanában, amit azóta sem sikerült eladnia, pedig nagyobb összeget is engedett végül az eredeti árból.

Körtvélyessy Kinga és L.L. Junior hatalmas luxusban éltek együtt Forrás: https://www.instagram.com/lesikortvelyessykinga/

Időközben felmerültek olyan pletykák, hogy talán van esély a békülésre, majd ez a remény teljesen szertefoszlott, amikor kiderült, hogy újra szerelmes, méghozzá a 18 évvel fiatalabb Dárdai Blankába, ami miatt szintén rengetegen támadták a rappert. Egy ideig ezért újra tagadni probálta a kapcsolatot, de nemrég újra felvállalták, hogy együtt vannak Dominikán.

Közben elkezdődött L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga válása is, melynek előkészítő ülését, a mai napig tisztázatlan okokból, a rapper elhalasztotta, majd elhagyta az országot. így az első tárgyalási napon csak felesége vett részt, mivel ő már a Karib-térségben tartózkodott. L.L. Junior a tárgyalás után nagyon megharagudott kislánya édesanyjára, mert azt mondta, hogy izgul az életük hátralévő része miatt, hogy mi lesz vele és Lilikével a válás után. A rapper ezután nyilvános lejáratásba kezdett Körtvélyessy Kinga ellen és folyamatosan olyan bejegyzéseket tett közzé, mellyel azt bizonygatta, hogy mennyire támogatja anyagilag gyerekét és feleségét.

A pénzről pedig egyelőre csak annyit mondok, hogy utazásom napján 11 milliót utaltam el csak úgy, papír nélkül a hölgynek, és egy csomó pénzt fog alaptalanul még kapni, ami tisztán talált pénz neki, de ő aggódik. Miközben én itt kint dolgozok, és édesanyám 67 évesen is dolgozik éppen a Hunyadi piacon" - reagált felesége tárgyalás utáni szavaira L.L. Junior.

L.L. Junior és fiatal barátnője Dominikán Forrás: L.L. Junior/Instagram

A cikk folytatásáért lapozzon!