Vágólapra másolva!
Sajtóhírek szerint a Bayern München élére a napokban kinevezett Thomas Tuchel és Lőw Zsolt a Chelsea-ből szeretnék megerősíteni új csapatuk keretét.

Thomas Tuchel kedden megtartotta első edzését a Bayern Münchennél. A német szakember legutóbb a Chelsea-nél dolgozott, és úgy tűnik a következő igzolása is a londoni együttestől érkezhet.

A több mint 340 millió eurót költő Chelsea kilenc játékosától is megszabadulna a nyáron, a The Times információi szerint pedig Mason Mount lehet az egyik áldozata a nagytakarításnak. Az angol válogatott középpályásra csapna le Tuchel, akinek nagy kedvence volt a Chelsea-nél a 24 éves közzéppályás, akive 2021-ben együtt nyerték meg a Bajnokok Ligáját.

Lőwék Mason Mountot nézték ki Forrás: AFP/Adrian Dennis

A londoniak saját nevelésű játékosánk 2024. júniusáig érvényes a szerződése, a hírek szerint már tavaly nyár óta tárgyalnak vele a hosszabbításról, de megállapodni ezidáig még nem sikerült a feleknek. Mount piaci értéke a Transfermakt szerint 65 millió euró.