Kiderült: már 2019-ben is amerikai pénzből kampányolhatott a dollárbaloldal

Korányi Dávid, Karácsony Gergely
Vágólapra másolva!
A rendszerváltás óta példátlan külföldi befolyásolási kísérlet – amelynek során közel kétmilliárd forintnak megfelelő amerikai dollárral finanszírozták a hazai baloldal választási kampányát – egy jól bejáratott módszertan és kapcsolatrendszer eredménye. Ennek a globális balliberális hálózatnak a működésére világítunk rá Karácsony Gergely főtanácsadójának, Korányi Dávidnak a tevékenységén keresztül, aki az Action for Democracy nevű amerikai szervezet által közvetítette a guruló dollárokat a baloldali kampányba.
Vágólapra másolva!

A globális balliberális hálózat New Yorkban élő magyarországi összekötője nem csak a levegőbe beszélt, amikor a Telexnek adott tavalyi interjúban – amit összeállításunk első részében már idéztünk – úgy fogalmazott, „nem ugrana el a feladat elől", ha a 2022-es választások eredményeként felkínálnák neki a külügyminiszteri posztot. Tény, hogy Korányi Dávid nemcsak álmodozott, hanem intenzív tevékenységbe kezdett a Soros-világnak és egyéb globalista köröknek kedvező kormányváltásért. Vezetésével az Egyesült Államokban létrejött az Action for Democracy, amely Magyarország mellett több másik országban, így például Olaszországban és Brazíliában is pénzügyi támogatásokkal próbálta kormányra segíteni a balliberálisokat. Mérlegük eddig kettőből semmi, ugyanis 2022-ben Magyarország után Olaszországban is súlyos vereséget szenvedtek az általuk pénzelt körök.

De visszatérve a hazai történésekre, amint azt korábban már ismertettük, a Magyarországra „guruló dollárok" kijáróembere Korányi Dávid volt, ugyanis hozzá köthető az amerikai Action for Democracy nevű szervezet, amelyen keresztül - máig ismeretlen forrásból - a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz érkezett a baloldal 2022-es választási kampányának finanszírozására 1,8 milliárd forint.

A DatAdathoz is bőven jutott a guruló dollárokból

A 24.hu baloldali propagandaújság - amely bárkit bemárt, hogy Gyurcsány Ferencet védje - nemrég írt arról, hogy információi szerint Korányi azzal kereste meg Márki-Zayt, hogy adománygyűjtéssel támogatná mozgalmát egy amerikai szervezet. A balliberális sajtóorgánum arról is értesült, hogy a bukott kormányfőjelölt egyesülete ezeket a pénzeket a következőképpen használta fel: "a kampány során bevetett SMS-kampányok, Facebook-hirdetések, pártlogó nélküli óriásplakát-kampányok mehettek Márki-Zayék kasszájából, ahogy az ellenzéki kampányközpont bérlése is, valamint a DatAdathoz kapcsolódó költések."

A Bajnai-féle DatAdathoz is bőven jutott a guruló dollárokból Forrás: MTI/Beliczay László

Utóbbi kapcsán érdemes egy rövid kitérőt tenni, hiszen Bajnai Gordon és volt titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám adatkezelő cége a választási kampányban nagyjából egymillió ember adatait szerezte meg és árasztotta el őket SMS-üzenetekkel. A kampánytevékenységük valószínűleg szabálysértő volt, jelenleg is személyes adattal visszaélés miatt nyomoz az ügyben a rendőrség ismeretlen tettes ellen.

Titkolják Karácsonyék támogatását

Korányiék honlapja korábban budapesti főnöke, Karácsony Gergely választási szervezetét, az előválasztás idején százmilliókat költő, szintén ismeretlen adományozók által pénzelt 99 Mozgalmat is támogatottjai közé sorolta. Amikor azonban nemrégiben a magyar sajtóban téma lett az Action for Democracy és a 99 Mozgalom közötti pénzügyi kapcsolat, az amerikai szervezet megváltoztatta honlapját, és levette az általa támogatott csoportok listájáról az átláthatatlan finanszírozású egyesületet. Tehát jelen állás szerint azt kellene elhinnünk, hogy Korányi szerzett pénzt az Egyesült Államokból Márki-Zay Péternek, de nem szerzett pénzt az előválasztásra Karácsony Gergelynek, és csak tévedésből írta azt a szervezete honlapján, hogy Karácsonyékat is támogatták...

Korányi a 2019. októberi baloldali budapesti hatalomátvétel után rögtön főtanácsadóként tűnt fel Karácsony Gergely mellett Forrás: facebook / Karácsony Gergely

Már csak azért is hihetetlen ez a verzió, mert emlékezetes, hogy a New Yorkban élő Korányi a 2019. októberi baloldali hatalomátvétel után rögtön főtanácsadóként tűnt fel Karácsony Gergely mellett. Egészen furcsa megfogalmazással élt a főpolgármester, amikor bemutatta Korányi Dávid feladatkörét a nyilvánosságnak: ugyanis azt mondta, hogy az Egyesült Államokból visszatérő Korányi „átveszi a város diplomáciai irányítását".

Korányi 2021 áprilisában a volt indexesek blogjának, a Telexnek arról beszélt, hogy „én a szerepemet korábban, és most is inkább szürke eminenciásként fogtam fel." Ez a háttérbe húzódás olyannyira jól sikerült, hogy városházi munkáját egy idő után már a tengerentúlról végezte. A sajtóban több helyen is megjelent a hír, hogy mindezért a Főváros havi 900 ezer forintot fizetett neki.

Luxusélet a felhőkarcolóban

Nyilván nem kizárólag ebből a havi fixből, de a balliberálisok amerikai intézőembere luxuskörülmények között él New Yorkban a feleségével, Mihalik Enikő topmodellel. Életmódjukkal gyakran hivalkodnak is a közösségi médiában, ezért is derülhetett fény arra, hogy New York egyik legelegánsabb negyedében, egy luxus-felhőkarcolóban laknak. A Metropol információ szerint egy olyan penthouse lakásban töltik mindennapjaikat, amelynek a bérleti díja havi minimum 6100 dollár, azaz átszámítva több mint két és félmillió forint. Az épületben a Metropol szerint van spa, klubszoba, könyvtárszoba, fitneszterem, fedett medence, jó néhány ötcsillagos szállodát megszégyenítő szolgáltatás.

Korányi Dávid, a baloldal amerikai intézőembere luxuskörülmények között él New Yorkban, itt éppen önmagában gyönyörködik Forrás: Origo

Úgy tűnik viszont, hogy Korányi most valóban hátrébb lép egyet. A Magyar Nemzet a napokban számolt be arról, hogy közös megegyezéssel szünteti meg a a főváros a New Yorkban élő Korányi Dávid tanácsadói szerződését. „Igen, éppen ezért ezt a megbízatását valószínűleg meg fogjuk szüntetni az ő kérésére, merthogy a családjával New Yorkban él és távmunkában végezte el a feladatait (...) Közösen arra jutottunk, hogy az év végéig megszüntetjük a szerződését és valamilyen más formában dolgozunk együtt" – nyilatkozta Karácsony Gergely.

Forrás: AFP /MTI

Korányit persze nem kell attól félteni, hogy megélhetési problémái lennének, amíg a Karácsonnyal való további együttműködés módját megteremtik. Ugyanis évek óta stratégiai tanácsadója a pozsonyi székhelyű Globsec nevű intézménynek. A globalista-neoliberális Globsecet természetesen Soros György legfontosabb alapítványa is támogatja. Ráadásul a LinkedIn-oldala alapján Korányinak arra is jut ideje, hogy az ENSZ fenntartható energiapolitikákkal foglalkozó tanácsadójaként és az Atlanti Tanács Globális Energiaközpontjának vezető munkatársaként tevékenykedjen. Már amikor éppen nem guruló dollárokat irányít az Egyesült Államokból különböző országok választási kampányaiba.