Drámai bejelentést tett a súlyos beteg Christina Applegate

Christina Applegate
Christina Applegate bejelentette, hogy pár hónapja szklerózis multiplexet diagnosztizáltak nála
Vágólapra másolva!
2021-ben jelentette be Christina Applegate, hogy szklerózis multiplexet diagnosztizáltak nála, mely egy súlyos idegrendszert támadó, autoimmun betegség. A Rém rendes család egykori sztárja akkor még bízott állapota javulásában, de sajnos nem a várakozásai szerint alakultak a dolgok.
Vágólapra másolva!

Christina Applegate akkoriban azt mondta, hogy nagyon sajánlja, nem vette komolyabban a korábban jelentkező, intő jeleket, melyek a betegségre utaltak. A színésznő még befejezte a Halott vagy című sorozat harmadik évadát, de már nagy kihívást jelentett számára, ugyanis 18 kilót hízott és már csak bottal képes járni.

Applegate a február végi SAG-gálára készül és úgy gondolja, ez lesz az utolsó nyilvános esemény, melyen részt vesz, ami nagyon elszomorítja, de be kellett látnia, hogy ebben az állapotban már nem tudja tartani a szükséges tempót.

Ez nekem most nem megy" - idézi a People Applegate nyilatkozatát, aki úgy tervezi, hogy szinkronszínészként folytatja tovább azért, hogy el tudja tartani magát és gyerekét, de felhagy a forgatásokkal.

Christina Applegate a betegsége előtt Forrás: Christina Applegate, Instagram