Tóth Andi sokakat teljesen összezavart az újabb nagy bejelentésével

Tóth Andi
Vágólapra másolva!
Nemrég jelentette be a visszavonulását Tóth Andi, aki most az Instagramon közölte, hogy új albumon dolgozik.
Vágólapra másolva!

Március elején írtunk arról, hogy Tóth Andi megdöbbentő bejelentést tett egy hosszú Instagram-videóban: visszavonul, végleg felhagy az énekléssel. Többek közt arról beszélt, hogy a közönség nem érti a dalait.

– mondta akkor.

Forrás: Tóth Andi/Instagram

A bejelentés óta sokan aggódnak érte, több magyar sztár is kifejtette a véleményét a témában. Úgy tűnik, még egy albummal készül a visszavonuló énekesnő, az Instagramon

elárulta, hogy sok új dala fog megjelenni heteken belül, a többségük szomorú lesz és mint mondta, "depis" hangvételű.

Forrás: Tóth Andi/Instagram