Mentő vitte kórházba a Sztárban sztár leszek! énekesét a TV2 stúdiójából

Kálóczi Réka
Vágólapra másolva!
Kálóczi Rékát próba közben érte súlyos baleset. A fiatal lányt hordágyon, mentőautóval kellett kórházba szállítani. Már egy műtéten is túl van.
Vágólapra másolva!

Kálóczi Réka múlt héten Alicia Keys-ként láthatták a nézők a Sztárban sztár leszek! harmadik évadának középdöntőjében. Produkciójával olyannyira meggyőzte a mestereket, hogy helyet kapott az élő show székei között, Pápai Joci csapatában szerepelhet.

Forrás: TV2 Sajtószoba

A 12 élő showba kerülő énekes gőzerővel készül az adásra, folyamatosan gyakorolnak, hogy vasárnap a legszínvonalasabb műsorral induljon a verseny.

A Bors szerint Réka az egyik mozdulatsor végén szerencsétlenül ért földet: a talpa helyett a térdére esett. A stáb egyből a segítségére sietett, mindenki megrémült a történtek láttán. Hatalmas, elviselhetetlen fájdalmai voltak, így lehetett sejteni, hogy nagy a baj. A baleset akkor tűnt igazán komolynak, amikor Réka már egyáltalán nem bírt lábra állni. Nem sokkal később már egy hordágyon vitték ki a stúdióból, a mentőautó pedig kórházba szállította a fiatal énekesnőt.

Még mindig kórházban van, és olyannyira komolyak a sérülései, hogy azóta meg is műtötték.

Azt, hogy állapota lehetővé teszi-e, hogy vasárnap este színpadra lépjen, egyelőre még nem tudni.