Már az első éjszakán botrányt okozott Mexikóban Nagy Alekosz

Alekosz, barátnő, Ázsia Expressz
Vágólapra másolva!
Mint azt korábban írtuk, Nagy Alekosz is elutazott Mexikóba, hogy versenybe szálljon az Ázsia Expressz fődíjáért. Eddig ismertelen barátnője, Varsányi Réka utazott vele a nagy kalandra, ugyanis Baukó Éva állítása szerint az utolsó pillanatban meggondolta magát és mégsem vállalta, hogy együtt szerepeljen Alekosszal. Ugyan még a kamerák nem forognak, de Alekosz már két botrányt is csapott rögtön az első napon.
Vágólapra másolva!

Alekosz párja, Varsányi Réka dokumentálta, hogy mi történt az érkezésük utáni első éjjel, amikor a botrányhős önmagából kikelve, magyarul üvöltözött a szálloda személyzetével, mert nem találta megfelelőnek a párnákat.

Természetesen senki nem értette egy szavát sem, mert a személyzet csak angolul és spanyolul beszél, így nem kapott panaszkönyvet az Ázsia Expressz új évadának legbotrányosabb játékosa.

"Szuper éjszakának indult. Hálásan elnyúltunk a pihe-puha ágyon, hogy az utazás fáradalmait kialudhassuk.

A recepciós szerencsére nem értette, mit magyaráz, mert csak angolul és spanyolul beszél. Most megyünk reggelizni. Isten óvja a szakácsokat" - írta bejegyzésében Varsányi Réka, akinek valószínűleg lesz még pár hasonló bejegyzése.