Kiderült, mi lesz Pécsi Ildikó máriabesnyői házának sorsa

PÉCSI Ildikó; KRENCSEY Marianne; Pécsi Ildikó
Budapest, 2020. december 5. Elhunyt életének 81. évében Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművész - közölte közösségi oldalán a gödöllői önkormányzat 2020. december 5-én. A bejegyzés szerint a Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt december 5-én gödöllői otthonában érte a halál. A felvétel Budapesten 2016. október 19-én készült a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban Krencsey Marianne színművész pályafutását idézték meg. MTI/MTVA Fotóarchívum/Zih Zsolt
Vágólapra másolva!
Sokáig úgy nézett ki, hogy az épületet ledózerolják.
Vágólapra másolva!

Jó ideig úgy lehetett tudni, hogy a néhai Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos máriabesnyői, hatalmas, gyönyörű telkét és otthonát elbontják: a 6000 négyzetméteres területet ugyanis egy befektető vette meg, aki Gödöllőn az elmúlt években több társasházat is építtetett. Akkor úgy lehetett tudni, a területre akár 10-14 ikerház is épülhet a közeljövőben.

Végül nem ez lett a művésznő otthonának sorsa, azt ugyanis nem lebontották, hanem megvette valaki, aki már be is költözött.

Forrás: MTI/MTVA Fotóarchívum/Mtva Fotóarchívum/Zih Zsolt

"Az örökös fiuk eladta a házat a 6000 négyzetméteres gyönyörű telekkel együtt. Egy család vette meg az ingatlant, akik a korábbi híresztelésekkel ellentétben nem dózerolták le, hanem már be is költöztek és folyamatosan dolgoznak rajta, újítgatják, szépítgetik. Én már rég jártam a ház környékén, hiszen különösebben nekem ott már nincs teendőm és keresnivalóm sem. Nem tudatosan érzelmi okok miatt kerülöm el, mert én nem tárgyakhoz szoktam egyébként ragaszkodni, a saját emlékeimből, élményeimből táplálkozom. Én nagyon örülök, hogy az a liliomfa, amit kihoztunk a kertből, az túlélte és s most is gyönyörűen virágzik a Művészetek Házának belső udvarán. Azt is tudtam, hogy mely növények fontosak Ildikónak és azokat még az eladás előtt kimentettem és átültettem az én kertembe és azok szépen éldegélnek, de az még fontosabb, hogy Ildikó emléke tovább él" - mesélte a színésznő fogadott fia, L. Péterfi Csaba a Kiskegyednek.

L. Péterfi úgy tudja, nem egy kézbe került a hatalmas terület, és az sem lehetetlen, hogy újabb házak épüljenek, a korábbi híreknek megfelelően. "A vállalkozó, aki megvette az egész telket, úgy döntött, hogy felosztotta a kertrészt, 6 vagy 7 részre szedte és így értékesítette. Elképzelhető, hogy kis lakásokat fognak majd ezen a területen építeni" - árulta el.