Teljesen idióta ez az ember? - pestieket kérdeztünk Karácsony legújabb tervéről

autó, forgalom, dugó, Budapest, közlekedés, érettségi
Vágólapra másolva!
Nem elég a mostani kaotikus állapot és a folyamatos dugók Karácsony Gergelynek, két lépcsőben tervezi teljesen élhetetlenné tenni Budapestet. Előbb „csak" az alsó rakpart egy részét tervezte lezáratni, azután azonban jött az isteni sugallat, hogy hogyan keserítheti meg még jobban az emberek életét: le kell zárni a Lánchidat is. Gyurcsány Ferenc kétszer is megbukott miniszterelnök-jelöltje szemmel láthatóan nem tanul a saját hibáiból és nem foglalkozik azzal, hogy az emberek nem kérnek már abból, hogy úgy tegye tönkre az életüket, hogy abba semmi beleszólásuk nincs. A főpolgármester tervez, az emberei végrehajtják, azután pedig a budapestieknek marad a mérgelődés, a járhatatlan utak, és a dugó, dugó hátán. Karácsony Gergely persze ebből nem sokat érez, hiszen ha azt látja az Erzsébet hídon, hogy több száz autós küzd azért, hogy átjusson Budáról Pestre, kiadja az utasítást a sofőrének, hogy „hajts", aki aztán végigszáguld a buszsávon, mint sem törődve azzal, hogy mindenki más rajtuk kívül betartja a szabályokat.
Vágólapra másolva!

Még fel sem ocsúdtak az emberek Karácsony Gergely legújabb horrorisztikus tervén, újabb merényletre készül az alkalmatlanságát napról napra bizonyító főpolgármester a budapestiek ellen.

Megszokott kép Budapesten - dugó, ameddig a szem ellát Fotó: Koncz Márton - Origo

Alig néhány napja jelentette be, hogy le akarja zárni az alsó rakpart egy részét az autósok elől, most pedig már mindezt azzal tetézné, hogy a Lánchídra sem hajthatnának fel az autósok.

Duplájára nőhet az amúgy sem rövid menetidő

Budapest egyik szimbóluma persze nem csak gyönyörű, nagyon hasznos is. A belváros szívét innen lehet a leggyorsabban megközelíteni, ráadásul a Buda és Pest között először állandó összeköttetést biztosító híd komoly terhet vesz le a többi hídról.

Az egyedülálló adottsággal rendelkező fővárost, amelyet a Duna két részre oszt, csak megfelelő logisztikával lehet úgy élhetővé tenni, hogy annak szépsége is megmaradjon. Erre képtelen Karácsony, arra annál inkább, hogy borzalmas ötleteivel káoszt teremtsen.

„Már amiatt is nagyon bosszús voltam, hogy a rakpartot le akarja zárni, erre meg már nem is tudok mit mondani.

A parkolásról meg már ne is beszéljünk. Az meg nem fog menni, hogy majd a több 10 kilós szerszámokkal a hátamon biciklizgetek" – mondja egy harmincas éveiben járó férfi, aki a teherautójával parkolt le a beszélgetésünk előtt a kollégájával. Mindketten az építőiparban dolgozik.

És valóban. Gyurcsány kétszer is megbukott miniszterelnök-jelöltje minden jel szerint szándékosan uszítja egymás ellen az autósokat, a bicikliseket, és a gyalogosokat. Más észszerű magyarázat ugyanis nincs arra, hogy miért teremt olyan helyzetet Budapesten, hogy bárhonnan, bárhová próbálnak eljutni az emberek, bármivel, a menetidejük a duplájára nőtt a regnálása alatt.

Már azzal, hogy lezárja a pesti alsó rakpart jelentős részét, amely a főváros észak-déli közlekedési folyosójaként működik, előreláthatóan borítékolhatóan óriási dugókat idéz majd elő.

Ideiglenes kerékpársávok a Nyugati tér közelében 2020. június 13-án Fotó: Szabó Gábor - Origo

Persze mindezt nem először teszi, elég csak arra gondolni, hogy első lépései egyike volt, hogy elvett egy sávot az autósoktól gyakorlatilag a teljes Nagykörúton és biciklisávot csinált belőle. Vagyis minden előzetes terv vagy átgondoltság nélkül egy sávot felfestetett oda, ami által mindennapos konflitust idézett elő a biciklisek és az autósok között.

- teszi fel a teljesen észszerű kérdést egy fiatal nő. Pont az autójában várt, amikor megkérdeztük Mária utcában. Az ő élete is sokkal nehezebb lesz az átgondolatlan lépés után.

„Így is már matekoznom kell, hogy hova mikor tudok elmenni, mikor van kisebb dugó.

Ha át akarok menni a város egyik feléből a másikba, arra is már egy órát kell számolnom, legalább."

És akkor még az általunk megkérdezett nő nagyon visszafogottan is nyilatkozik. Három éve, Karácsony megválasztása óta a budapestieknek az egy órás menetidő nem is számít soknak. És mindezt csapán azért, mert egyetlen ember, a hatalomtól megrészegülve a saját víziói szerint valódi szakember tanácsa nélkül hoz döntéseket.

Az ő szava dönt Fotó: Koncz Márton - Origo

„Ez az egész nevetséges. Én a belvárosban lakom, és már most is tűrhetetlen a helyzet. Sorra zárnak le mindent, szorítják ki az autósokat, de arra nem gondolnak, hogy valakinek ezen múlik a megélhetése" – negyvenes éveiben járó hosszú hajú férfi. Ez, vagyis az emberek megélhetése valóban nem foglalkoztatja túlságosan a bukott baloldal egyik kedvenc politikusát.

Sem az, hogy az emberek mit szeretnének, vagy hogy az életük hogyan lehetne komfortosabb. Ha ő siet, egész egyszerűen utasítja a sofőrjét, hogy hajtson végig a tömött Erzsébet hídon, el az araszoló, munkába igyekvő autósok mellett. Hiszen

az nem érdekli, hogy előidézett egy helyzetet, amivel - ahogy írtuk - a duplájára nőtt a menetidő: az a fontos, hogy ő odaérjen ahová szeretne.

„Hát nagyon szomorú leszek, ha ezt is megcsinálják a Karácsonyék. Már így is teljesen élhetetlen a város, mindenhol nagy dugó van, sehol sem lehet parkolni. Az egyik barátomat hoztam most kórházba, de hát alig találtam parkolót, csak itt, jó pár utcával arrébb tudtam megállni" – panaszkodik középkorú férfi, akinek miközben jól láthatóan próbál uralkodni magán, és keresi azokat a szavakat, amikkel nem járatja le magát, mint Karácsony Gergely, aki, ha kedve úgy tartja, egy nyilvános meghallgatáson is azt mondja, hogy: sz***rok rá.

„Egész Budapest nagyon bonyolult, már nem lehet menni semerre autóval. Olvastam, hogy a rakpartot is le akarják zárni, de ha még a Lánchidat is, akkor nem tudom hogy mi lesz" – mondja egy szemüveges férfi, akit akkor szólítottunk meg, amikor parkolójegyet vett a belvárosban.

Mi sajnos sejtjük. Még sokkal-sokkal hosszabb menetidő, és a mostaninál is nagyobb dugók. És bizony van, aki már túl van azon, hogy visszafogja magát. És ezt meg is lehet érteni.

– mondja egy kopaszodó taxis, az autójából kikönyökölve. Persze azért sejtések vannak, hogy miért csinálja ezt, a valódi újságírói kérdések elől menekülő Karácsony.

Egészen egyszerűen mert utálja az autósokat azért, mert neki nem sikerült jogosítvány szereznie, többször is megbukott a vizsgán. Így egyelőre a fővárost vezeti magából kivetkőzve. Ahhoz nem kellett vizsgát tenni. Ahogy angolból sem, hiszen már azt is tudjuk róla, hogy az, hogy beszél angolul, csupán egy volt a hazugságai közül.