Kirúgták a vonósnégyes tagjait, mert nem játszottak elég színesbőrű szerzőtől

Vágólapra másolva!
„Azt mondták, hogy a zene, amit játszunk, nem elég sokszínű, mert a szerzők között nincs elég nő és színesbőrű" – mondta a csellista.
Vágólapra másolva!

Az elismert amerikai vonósnégyes, a DaPonte String Quartet tagjait az általuk alapított, de formailag a munkaadójuknak számító civil szervezet, a DaPonte Vonósnégyes Barátai rúgta ki – írja a TheStradra hivatkozva a mandiner.hu.

Myles Jordan csellista szerint az alapítvány kuratóriuma az utóbbi időszakban egyre intenzívebben próbált beleszólni a repertoárjukba, méghozzá azért, mert a játszott szerzők listáját nem tartották „elég sokszínűnek".

Azt mondták, hogy a zene, amit játszunk, nem elég sokszínű, mert a szerzők között nincs elég nő és színesbőrű. Igaz, hogy a legtöbb zenét halott, fehér európai férfiaktól játsszuk, de minket erre tanítottak" – kommentálta az ügyet Jordan.

A DaPonte String Quartet Forrás: Facebook

A pénzt megtartja az alapítvány

A DaPonte Vonósnégyes Barátai bejelentette, hogy a zenészek kirúgása után a nevét Chamber Music Maine-re (Maine-i Kamazenére) változtatja és új művészekkel tervez dolgozni.

A civil szervezetet azért hozták létre a zenészek, hogy legyen legális csatornájuk fogadni a rajongóik támogatásait, amikből éltek és dolgoztak. A nonprofit alapítványi forma ugyanis lehetővé tette, hogy a klasszikusszene-rajongók az adományok összegét leírhassák az adójukból. Az alapítványt azért nevezték el az együttesről, hogy világos legyen, az adományozók mire adják a pénzt.

Csakhogy az őket kirúgó és a szervezet nevét megváltoztató kuratórium az egész pénzt megtartotta.

A vonósnégyes most arról írt bejegyzést a Facebookra: az új néven működő civil szervezet továbbra is jogszerűnek érzi, hogy megtartsa a nekik szánt adományokat, amikhez így egyelőre nem férnek hozzá. Ugyanakkor nem adták fel, új alapítványt hoztak létre a támogatások gyűjtésére és folytatják a koncertezést.