Így érzi magát egyedül, a dominikai nyaraláson L.L Junior - képek

L.L. Junior
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban írtuk, L.L. Junior elutazott kedvenc helyére, Dominikára, ahol nem csak feltöltődés a célja, hanem dolgozni is szeretne zenészként. A rapper csak tavasszal tervez hazatérni Magyarországra, ezért is meglepő, hogy senki sem tartott vele az útra.
Vágólapra másolva!

L.L. Junior nemrég amiatt szomorkodott, hogy kisfiát, Lacikát nem engedi el vele az édesanyja a nagy utazásra, így egyedül kell mennie. Majd többekben is felmerült a kérdés, hogy miért nem hozza szóba párját, a 18 évvel fiatalabb Dárdai Blankát, akivel korábban már elutaztak egy rövidebb időre.

A zenész a Mokka stúdiójában is kitért a válaszadás alól, amivel elég kellemetlen pillanatokat okozott magának és az egyik műsorvezetőnek, Iszak Eszternek is.

A rapper már meg is érkezett Dominikára, ahonnan már több videót és fényképet is mutatott követőinek, úgy tűnik remekül érzi magát. Már hajótúrán is volt, nem csak a parton, valószínűleg hasonló körülmények közé szervezi a hajós fellépéseit is, de egyelőre még szokja a környezetváltozást.