Így nézett ki Orosz Barbara az esküvőjén - fotó

Orosz Barbara
Vágólapra másolva!
A TV2 műsorvezetője hozzáment francia vőlegényéhez. A képért lapozzon!
Vágólapra másolva!

"Szinte az első pillanattól kezdve egyértelmű volt az egymás mellett való elköteleződés. Néhány hét elteltével már azt is tudtuk, hogy nem lehet más utunk, mint a házasság, mert mi egymásnak lettünk teremtve, és egymást választjuk erre az életre. Pedig korábban egyikünk sem akart házasodni, mindketten szinte menekültünk a komoly elköteleződés elől" - nyilatkozta Orosz Barbara, aki most egy képet is mutatott.

"A kisöcsém gratulációjának első mondatát idézve "hát ezt a napot is megéltük!" Szívből köszönöm azt a rengeteg szeretetet és jókívánságot, amivel ma elhalmoztatok! A csodálatos gondolatokat, amelyeket megosztottatok velem, amik hosszú házasságokból születtek és amiket azonmód bevonultattam a boldogságról szóló könyvtáramba. Mindenki jól akarja csinálni. Ennek égisze alatt sokat tanulhatunk azoktól, akiknek tényleg sikerült" - írta újabb posztjában. A fotóért lapozzon!