Mutatjuk, meddig marad a borús, esős időjárás

tavasz, eső, időjárás, borult, felhős, város, Budapest, esernyő
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Csütörtök
A napsütés mellett gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég, és délelőtt csak elszórtan, délután többfelé várható zápor, zivatar. A délkeleti szél néha megélénkül. 22 és 27 fok között alakul a hőmérséklet.

Péntek
Délelőtt sok napsütés várható, majd délután ismét magasra törnek a gomolyok, és szórványosan várható zápor, zivatar (nagyobb eséllyel az ország ÉK-i felén). 21-26 fok valószínű.

Szombat
Marad a gomolyfelhős, napos idő. Délelőtt főleg délen, délután inkább északon fordul elő zápor, zivatar. Néhol jégeső, felhőszakadás is lehet. 25 fok körüli értékeket mérhetünk.

Vasárnap
Délelőtt napos, gyengén felhős időre van kilátás, aztán délután menetrendszerűen érkezik a csapadék. Az ÉK-i szél egyre inkább megerősödik. Marad a 24-25 fok körüli maximum.

Hétfő
A megerősödő északkeleti szél hatására csökken a felhőzet, az ország északkeleti felén már sok napsütés várható, csapadék nélkül. DNy-on még lehetnek záporok. 19-24 fok közé csökken a hőmérséklet.