Fényárban úszott a rendőrök speciális autója a János Kórházban, igazi látványosság - fotók

BRFK Fényautó, 2021.12.01. rendőrség, Mikulás, autó,
Vágólapra másolva!
Fényautóval mentek a Szent János Kórházba a lábadozó gyerekekhez a rendőrök. Ráadásul a rendőrség Mikulása is ellátogatott a rendezvényre. Az egyik orvos elmondta, az ilyen események, főleg az ünnepi időszakban, nagyon jó hatással vannak a beteg gyerekekre.
Vágólapra másolva!

Játékkal, leginkább csúszdázással várták a kis játszótéren, a János Kórházban a beteg gyerekek a rendőrök meglepetését. Azok, akik nem voltak olyan állapotban, az ablakokból várták a kezdést.

A legnagyobb szenzáció a kivilágított autójuk volt,

de az egyik rendőr mikulás jelmezben érkezett, ennek is nagyon örültek.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A Mikulást egy szirénázó kisbusz hozta a parkolóba.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Persze vidáman köszöntötte a gyerekeket, aztán az autó hátuljához ment és ajándékokat vett ki a nagy piros zsákjából.

Az ajándékok között volt rendőrautó, dínó és autós kártya is. Minden gyerek kapott valamit.
Aki tehette, átsétált a várakozó rendőrautóhoz, megvárták, amíg az épületben lévő gyerekek az ablakhoz mennek, és fénybe borították az autót.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Közben a Mikulás folytatta az ajándékok osztogatását az újonnan érkezőknek.

A rendőrfőkapitány ajándékot adott át a kórház egyik gyerekorvosának,

ezzel köszönve meg a munkáját.
Az orvos elmondta,

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ezután a rendőrök a Mikulással közösen bementek, mivel több ládányi ajándékot kellett még szétosztaniuk azoknak a gyerekeknek, akik nem tudtak kimenni az udvarra.