Veszélyt jelent Magyarországra, hogy külföldről fizetik a baloldali sajtót

Vágólapra másolva!
A Transzparens Újságírásért Alapítvány tolmácsolta a tavaly áprilisi országgyűlési választás idején aktív Független Médiafigyelő Delegáció francia elnökének, Claude Chollet-nek a jelentését a magyarországi baloldali média Brüsszel általi finanszírozásáról, amelynek költségeit valamennyi európai adófizető állja. Az alapítvány derítette ki ugyanis, hogy a Gyurcsány-párthoz köthető Nyugati Fényt és a kommunista időkbeli seftelései miatt „Trükkös Zotyónak" gúnyolt Varga Zoltán vörösbáró 24.hu nevű hírportálját az Európai Parlament baloldali frakciója (S&D) az uniós adófizetők pénzéből finanszírozza. Az EP-baloldali frakciójának pedig tagja a Gyurcsány-párt, illetve az MSZP egykori EP-képviselői is az S&D-ben csoportosultak. Ez az ügy szorosan kapcsolódik a baloldali sajtó amerkai finanszírozásához, hiszen tavaly decemberben kiderült, hogy a Biden-féle demokrata kormányzat 300 millió forintnyi dollárral támogatta a régi indexesek új blogját, a Telexet. Titkosszolgálati források alapján az Ezalényeg.hu nevű lejáratóoldal kiadója, az Oraculum 2000 nevű cég pedig a hazai baloldalhoz érkező, 3,174 milliárd forintnyi dollárból 1 milliárdot kapott, ezenfelül érkezett az MSZP-közeli vállalkozáshoz 887 millió forintnyi támogatás egy titokzatos svájci alapítványtól. Nem mellesleg: a brüsszeli korrupciós botránynak főszereplője a baloldali S&D-frakció. Eva Kali Soros György fontos szövetségese, az MSZP volt kommunikációs igazgatója szerint pedig a dollárbaloldalhoz nagyrészt amerikai milliárdostól jöhetett a pénz. A szálak tehát összeérthetnek .
Vágólapra másolva!

Független Médiafigyelő Delegáció: A külföldi médiafinanszírozásokat alaposan meg kell vizsgálnia az illetékes hatóságoknak

A 2022-es magyar választásokról is jelentést készítő, nemzetközi Független Médiafigyelő Delegáció francia elnöke szerint a médiának „mentesnek kell lennie egy külföldi szervezet vagy állam bármilyen ellenőrzésétől vagy befolyásától". A Delegáció úgy látja, hogy

a Nyugati Fényt érintő ügy „veszélyt jelent a demokráciára és bármely ország szuverenitására" és sérti az európai adófizetők érdekeit"

áll a Transzparens Újságírásért Alapítvány közleményében.

Gyurcsány Ferenc Forrás: Facebook

Hozzátették: A francia médiafigyelő delegáció részt vett az elmúlt magyarországi országgyűlési választások megfigyelésében, és 2022. március 27. és április 3. között. A küldöttség a magyar médiát érintő tisztességes folyamatra koncentrált, és arra a következtetésre jutott, hogy – a mindkét oldalról elkövetett kisebb jogsértések kivételével –

a választások tisztességesek voltak, és az eredmények nem voltak vitathatók.

Miután a Transzparens Újságírásért Alapítvány bebizonyította, hogy az Európai Parlament baloldali frakciója, az S&D (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége) fizetett hirdetéseken keresztül finanszírozza a Demokratikus Koalícióhoz sok szálon köthető Nyugati Fényt, azután a Delegáció is kifejtette véleményét az üggyel kapcsolatban:

A közelmúltban tudtuk meg, hogy a Nyugati Fény és a 24.hu nevű magyar médiumokat többek közt külföldi pénzből is finanszírozták. Ezek a pénzek részben az Európai Parlament egyik legnagyobb frakciójától, az S&D-től érkeztek. Az S&D frakcióját pedig nem másból, mint az európai adófizetők pénzéből finanszírozzák. Ennek a pénznek egy részét pedig a szocialista frakció kormánykritikusnak tartott médiumok finanszírozására fordítja.

Az ilyen közvetlen vagy közvetett finanszírozás komoly veszélyt jelent a demokráciára és bármely ország szuverenitására. Ezt a finanszírozást az illetékes hatóságoknak alaposan meg kell vizsgálniuk és meg kell szüntetniük, hogy tiszteletben tartsák mind a magyar szuverenitást, mind az európai adófizetőket.

Ugyanebben a pillanatban szintén a szocialista frakció áll a Katar ellen indított korrupciós ügy fókuszában az Európai Parlamentben. Az S&D képviselőcsoportnak el kell ítélnie ezt a finanszírozást, és ki kell vizsgálnia, hogy kiderüljön, ki volt a felelős a képviselőcsoporton belül az ilyen finanszírozásért. A delegáció határozottan hisz a média függetlenségében, melynek mentesnek kell lennie külföldi szervezetek vagy államok bármilyen befolyásától.

Az ilyen magatartás veszélyezteti a demokráciát és aláássa a politikai folyamatokba vetett bizalmat.

Reméljük, hogy a magyar intézmények és az SD csoport is megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy ilyen események ne ismétlődhessenek meg" – írta a Delegáció.

Varga Zoltán Forrás: metropl

A Nyugati Fényt érintő finanszírozási botrány után elemzőink bizonyítékot találtak arra is, hogy az egyik legolvasottabb kormánykritikusnak tartott portálon, a 24.hu-n keresztül is magyar sajtó egy részét az EP szocialista frakciója.

A Transzparens Újságírásért Alapítvány egyetért a Médiafigyelő Delegációval és hangsúlyozza, hogy az ilyen jellegű átláthatatlan, külföldről érkező hirdetések veszélyeztetik a magyar médiapiac függetlenségét.